Tudomány

Lencsevégre kapták a világ egyik legritkább főemlősét

Administrator

2010. 07. 20. 12:06

Először sikerült lencsevégre kapni Sri-Lankán a világ egyik legritkább főemlősét, a Horton-siksági karcsú lórit.

Az elmúlt több mint hat évtizedben a nagyszemű főemlős igen ritkán került az ember szeme elé, ezért a tudósok azt feltételezték, hogy már kihalt. Mindössze négyszer sikerült 1937 óta meglesniük a tudósoknak, 2002-ben pedig a kutatók a szemében visszatükröződő fény alapján azonosították az aprócska állatot – olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában.

A kutatók szerint a Horton-síksági karcsú lóri azért oly ritka, mert egyre szűkül természetes élőhelye – az erdőket kivágják, hogy minél több területet nyerjenek a teaültetvények számára.

A felvételek a londoni Zoológiai Társaság EDGE-programja keretében készültek, amely az evolúciós szempontból unikális és globálisan veszélyeztetett állatokkal foglalkozik. A társaság a kihalás szélére sodródó fajok esetében azt próbálja felbecsülni, hogy hány egyedük élhet természetes élőhelyén.

A Srí Lankán készült képeken a karcsú lóri felnőtt hím egyede látható. A faágon ülő főemlősnek rövid felső végtagjai, s hosszú, tömött bundája van. A felvételeket 200 órás kemény munkának köszönhetően, ezernél több éjszakai megfigyelés során sikerült elkészíteni.

A csapat nem csupán felvételeket készített, hanem sikerült befognia három élő egyedet annyi időre, amíg megvizsgálták őket.

“Fantasztikus érzés, hogy a világon elsőként sikerült felvételeket készítenünk a karcsú lóriról, és bebizonyítanunk, hogy nem tűnt el a Föld színéről” – hangsúlyozta Craig Turner, a londoni Zoológiai Társaság biológusa.

A karcsú lóri aprócska, éjszakai életet folytató főemlős, amely kizárólag India és Srí Lanka déli részének trópusi erdeiben él.

Testhosszuk mindössze 15-25 centiméter, s hatalmas, “csészealjnyi” szemekkel rendelkeznek, amelyek segítik az éjszakai rovarvadászatban.

A feltételezések szerint a vadonban csupán száz egyed élhet, ily módon a világ öt legveszélyeztetettebb főemlőse közé tartozik. Ugyanakkor a kutatók szerint oly kevés tudható a karcsú lórikról, hogy egyedszámuk esetleg a hatvanat sem éri el, így a világ legritkább állatai közé sorolhatók.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

(FILES)(COMBO) This combination of file pictures created on May 10, 2018 shows US President Donald Trump during a rally at Total Sports Park in Washington, Michigan on April 28, 2018, and a photo released from North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on April 21, 2018 of North Korean leader Kim Jong-Un delivering a speech while attending the Third Plenary Meeting of the Seventh Central Committee of the Workers' Party of Korea in Pyongyang.

US President Donald Trump told North Korean leader Kim Jong-Un on May 24, 2018, in letter that the Singapore summit will not take place. / AFP PHOTO / AFP PHOTO AND KCNA VIA KNS / Mandel Ngan AND - /  - South Korea OUT / REPUBLIC OF KOREA OUT   ---EDITORS NOTE--- RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO/KCNA VIA KNS" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
THIS PICTURE WAS MADE AVAILABLE BY A THIRD PARTY. AFP CAN NOT INDEPENDENTLY VERIFY THE AUTHENTICITY, LOCATION, DATE AND CONTENT OF THIS IMAGE. THIS PHOTO IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY AFP.  /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.