Tudomány

Nem használják ki a 24 órás északi nappalokat a poszméhek

A poszméhek a távoli Északon is nyugovóra térnek este, annak ellenére, hogy ott két hónapon át nem bukik le a nap.

A kutatók eredetileg úgy gondolták, hogy a rovarok kihasználják a nappali fényt, és éjjel is nektárt gyűjtögetnek utódaik számára. Azonban a poszméhek a sarkkörön túl sem mondanak le a jól megérdemelt éjszakai pihenésről – fedezte fel Ralph Stelzer és Lars Chittka, a londoni Queen Mary Egyetem kutatói.

A biológusok a rovarokra parányi jeladókat erősítettek, így meg tudták határozni, melyik állat mikor hagyta el a fészket, illetve mikor tért oda vissza – tudósít a Der Spiegel). A megfigyelés helyszíne egy, a sarkkörtől 270 kilométerre északra fekvő finn kutatóállomás volt, ahol május 22. és július 22. között nem megy le a nap.

Az állandó megvilágítás ellenére a poszméhek szabályos alvás-ébrenlét ritmust tartottak fenn – állapították meg a kutatók. A földi poszméh (Bombus terrestris) esetén 8 és 23 óra közé, a mezei poszméhnél (Bombus pascuorum) 6 és 22 óra közé esett a kirajzás ideje. Az említett időszakok kivételével alig volt mérhető aktivitás a fészkeken kívül.

Lehetséges magyarázatként a hőmérséklet jöhet szóba, amely az állandó fény ellenére csökken az éjszaka folyamán. Valószínűleg ezért a poszméheknek vissza kell térniük ivadékaikhoz, hogy melegíthessék azokat ilyenkor – vélik a kutatók. Ezen kívül gyanítható, hogy szükségük van a napi pihenésre, hogy a nektárkereséshez szükséges emlékezetüket frissen tarthassák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik