Tudomány

Egy lépéssel közelebb az új tüdő növesztéséhez

Amerikai tudósok az új emberi tüdő növesztése irányában tett fontos előrelépésről számoltak be.

A Yale Egyetem kutatóinak a világon elsőként sikerült laboratóriumban tenyészett sejtekkel és azok patkányba ültetésével olyan tüdőket megalkotniuk, amelyek 45-től 120 percig működtek. Eredményükről az amerikai Science tudományos magazin pénteken megjelent számában írnak részletesen.

Egy másik, szintén most ismertetett úttörő kutatásban a Harvard Egyetem Wyss intézetének és orvosi fakultásának munkatársai olyan eszközt alkottak meg, amely erekből származó sejtek felhasználásával készült, és az emberi tüdőhöz hasonlóan működik. Ennek mérete akkora, mint egy radír. Robert Langer, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) professzora szerint a minitüdő számos innovatív technológiát egyesít magában. Úgy véli, hogy az eszköz segítségével kipróbálhatják, miként hatnak különböző anyagok a tüdőre, valamint a szerv működését is kutathatják.

Az első tanulmányhoz felnőtt patkányok tüdejét használták, amelyből eltávolították a sejtösszetevőket. A légutak, valamint az érrendszer visszamaradt mátrixát, ágas szerkezetét megőrizték, és később az új tüdősejtek növesztésére használták fel.

“Amikor patkányokba ültettük rövid időtartamokra (45-120 percre), a mesterségesen létrehozott tüdő a természetes szervhez hasonlóan cserélte ki az oxigént és a szén-dioxidot, képes volt oxigénnel ellátni a vér hemoglobinját” – mondta el Laura Niklason kutatásvezető, a Yale Egyetem munkatársa.

A tudósok reményei szerint lépésük csupán az első a teljes, működő tüdő megalkotása felé, amelyet először nagyobb állatokban, majd az embernél is kipróbálhatnak. Niklason azonban figyelmeztetett, hogy még hosszú évekbe telhet, mire a felnőtt őssejtekkel való kutatások eljutnak arra a szintre, hogy az élő szervezetben is biztonsággal tesztelhetik a mesterségesen létrehozott szerveket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik