Tudomány

Kipróbálható lesz Farkas Bertalan űrhajója

24.hu
24.hu

2010. 06. 01. 15:41

Kipróbálható űrkapszula és űrjárta berendezések a Közlekedési Múzeum most nyíló űrhajós kiállításán.
Korábban a témában:

A kiállítást várhatóan június 2-án délután 4 órakor megtekinti Farkas Bertalan is más űrhajósok kíséretében.

Az új időszaki kiállításon az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan űrrepülésének 30 éves évfordulóján újra a látogatók elé kerültek azok a tárgyi emlékek, műszerek és berendezések, amelyek Farkas Bertalan űrrepüléséhez és az Interkozmosz együttműködéshez köthetők.

A kiállításon megtekinthető és ki is próbálható a Farkas Bertalan és parancsnoka által használt Szojuz parancsnoki egység méretpontos másolata.

Az összeállítás ezen felül eredeti tárgyakkal, modellekkel és színes tablókkal idézi fel az első magyar űrhajós útjának legfontosabb állomásait, de természetesen rövid összefoglalót kaphatnak az érdeklődők az űrhajózás-űrkutatás nemzetközi történetéből is, kiemelve a magyar vonatkozású eredményeket.

Farkas Bertalan magyar kutatóűrhajós a Szojuz-36 fedélzetén, Valerij Kubászov parancsnok társaságában startolt a Szaljut-6 űrállomás felé 1980. május 26-án. A sikeres program végeztével június 3-án értek földet. A Szaljut-6 űrállomás fedélzetén eltöltött idő során számos magyar fejlesztésű berendezést próbáltak ki és működtettek, valamint a magyar szakértők által kidolgozott tudományos kísérletek hajtottak végre. A magyar űrhajós kutató programján több hazai fejlesztésű műszer (Pille, Balaton, Integral-csomag) szerepelt, amelyek közül pl. a Pille a későbbi űrállomások állandó műszere lett.

Az időszaki kiállítás a tervek szerint a repülési múzeum ez évi zárásáig, 2010. október közepéig tart nyitva, a szokásos múzeumi nyitvatartási rendnek megfelelően, a szokott helyen, a Városligetben.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.