Tudomány

A GMO-gyapot nem várt hatása

Drámaian elszaporodott egy kártevő a kínai gyapotmezőkön, gyümölcsösökben, amikor a termelők felhagytak genetikailag módosított gyapottermésük rovarirtóval való védelmével.

Kínában 1997-ben kezdték termeszteni azt a gyapotfajtát, amelynek genetikai állományába beépítették a Bacillus thuringiensis nevű talajlakó baktérium méregtermelő fehérjéket kódoló génjeit, aminek eredményeként a növényből lakmározó rovarok elpusztulnak.

Az úgynevezett Bt-gyapot hatásairól nem készült túlzottan nagyszámú megbízható tanulmány, és ezek eddig mind pozitív eredménnyel zárultak. Kínában például az 1999-es, 2000-es és 2001-es mezőgazdasági években átlagosan 66 százalékkal csökkent a rovarirtószerek felhasználása, a terméshozamok mégis 24 százalékkal nőttek. Két évvel ezelőtt kínai kutatók arról számoltak be a Science című tudományos folyóiratban, hogy a Bt-gyapot révén csökkent a kukorica, a földimogyoró, a szójabab és a különféle zöldségek kártevőinek száma is.

Legújabb, több mint tíz éve folyó tanulmányuk során most azonban egészen más eredményre jutottak többnyire ugyanazok a kutatók. Az utóbbi években ugyanis drámai mértékben elszaporodtak a Lygocoris pabulinus nevű poloskák, amelyekre nem hat a Bt-gyapot termelte méreg. Ezek a rovarok eddig az érintett kínai régiókban jelentéktelen kártevőknek számítottak, de most először gyümölcsösöket, almáskerteket és epermezőket támadtak meg.

A kutatók arra következtetnek mindebből, hogy bizonyos kártevők visszaszorítása mások elterjedéséhez vezethet. Meglátásuk szerint e veszélyre a jövőben tekintettel kell lenni a genetikailag módosított növények termesztésénél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik