Tudomány

Magfúzió: Észak-Korea megcsinálta!

A kommunista állam bejelentette, hogy sikeres magfúziós kísérletet hajtottak végre.

Bár a világ egyik legszegényebb állama, ahol mindennapos az éhezés, mindenki mást megelőzve sikerült végrehajtaniuk sikeres magfúziót, amely dollármilliárdokba kerül és a nyugati tudósok is csak áhítoznak rá.

Természetesen a bejelentést mindenki erős kétkedéssel fogadja, hiszen idáig az ázsiai országnak a rakétakísérletek sem mentek túl sikeresen, ráadásul egybeesik az államalapító Kim Il-sung születésnapjával. Ezen a napon korábban is történtek varázslatos dolgok, például különleges természeti jelenségek.

A békés célú magfúzió létrehozása azért ütközik nehézségekbe, mert óriási, a nap belesejében is uralkodó hőmérséklet kell hozzá, azaz nagyjából 15-20 millió Celsius-fok. A nyugati világban még csak most épülnek az első kísérleti reaktorok, amelyekben mágneses mezővel igyekeznek kordában tartani a magas hőmérsékleten egyesülő atomokat. Működő magfúzióra egyetlen példát ismerünk, a hidrogénbombát, amelyben a reakciót egy atombomba váltja ki.

Amennyiben a jövőben sikerül az emberiségnek működő és stabil magfúziós reaktorokat létrehoznia, az óriási előrelépés lenne a világ energiagondjainak megoldásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik