Tudomány

Kihaló fajok: zsebre megy

24.hu
24.hu

2010. 05. 10. 12:44

A biodiverzitás csökkenése ki fogja ütni a gazdaságot is, állítják az ENSZ szakemberei.
Korábban a témában:

A napokban megjelent GBO-3 (Global Biodiversity Outlook, 3rd – harmadik Globális Biodiverzitási Jelentés) arra figyelmeztet, hogy a természet pusztulása hamarosan hatással lesz a nemzetgazdaságokra is, mégpedig nem pozitív értelemben.

Az olyan jelenségek, mint az erdők pusztítása és pusztulása, a vizek algásodása, vagy a korallzátonyok halála hamarosan olyan fordulópontokhoz érkezhetnek, ahonnan nincs visszatérés és a negatív folyamatok erősen felgyorsulnak. Ez később az emberiségre is komoly hatással lehet.

Az ENSZ biodiverzitással foglalkozó részlegének vezetője, Ahmed Djoglaf kijelentette:”Olyan ütemben csökken a biodiverzitás, amelyet még sohasem láthattunk. Akár ezerszerese is lehet kihalások száma a régi időkhöz képest.” Szavait adatokkal is alátámasztotta, a gerincesek száma 1970 és 2006 között közel egyharmadával csökkent. Utalt arra is, hogy a 2002-ben, Johannesburgban felállított, a biodiverzitás fenttartását szolgáló célok közül gyakorlatilag egyet sem sikerült betartania a részt vevő kormányoknak.

Egy másik kutatás arra világít rá, hogy az emberek nincsenek tisztában a veszteségekkel. Csak az erdők pusztulása 2-5 trillió dollár kárt okozott az emberiségnek, amelyhez képest a gazdasági válság költségei eltörpülnek. Egy illetékes rámutatott: “ha a természet pusztulásához hasonló esés jelenne meg a részvénypiacon, arra igen gyors lenne a válasz: szélekörű pánik.”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.