A hangyakolóniák a fertőzött egyedeket kivetik magukból, annak érdekében, hogy megőrizzék a boly egészségét, azonban a zárt közösségben szaporodó emberekhez és a fajtatiszta háziállatokhoz hasonlóan azonban a beltenyészetben élő kolóniák is gyengébb “immunrendszerrel” bírnak, lassabban fedezik fel a kórt és távolítják el a fertőzött lárvákat.
Azok a hangyabolyok, amelyekben a királynő közeli rokonaival párosodik, sérülékenyebbek a gombák, mikroszkopikus férgek és baktériumok okozta fertőzésekkel szemben. Mivel a korábbi kutatások az egyes hangyákban nem találták meg ennek okát, Sylvia Cremer, a Regensburgi Egyetem evolúcióbiológusa az egész kolóniára összpontosított.
Cremer és kollégái két tenyésztési vonalat hoztak létre a brazíliai Cardiocondyla obscurior hangyafajon belül. Az egyik beltenyésztett volt, a királynők tíz generáción át csak testvéreikkel párosodhattak; a másik genetikailag sokszínű kolóniákból állt, ahol a királynők nem rokon hímekkel párosodtak. Ezután a kutatók mindkét kolónia lárváit megfertőzték a Metarhizium anisopliae parazita gombával, amely belülről emészti fel a rovarokat.
A genetikailag változatos kolónia tagjai már az első napon elkezdték a fertőzött utódok eltávolítását a bolyból, annak ellenére, hogy a betegség tünetei még nem mutatkoztak. A beltenyészetszerűen szaporodó kolónia ezzel szemben három napot várt ezzel, mialatt a gomba már fejlődni kezdett a lárvák belsejében.
Bár mindkét bolytípus végül sikeresen megbirkózott a gombával, a beltenyésztettek több lárvát vesztettek.
Cremer úgy véli, hogy a hangyák érzékelik a lárvák fertőzöttségét, de ez az érzék megzavarodik beltenyészet esetén, ezért már csak a fertőzés külső jeleire tudnak támaszkodni.
