Tudomány

Óriási területet kaptak a kenguruk

Ausztrál bennszülöttek hatalmas, több mint két luxemburgnyi területet jelöltek ki a szirtikenguruk védelmére az ország középső részén.

Az 580 ezer hektáros terület kijelölését Peter Garrett ausztrál környezetvédelmi miniszter is támogatja. Mint mondta, a lépés segítheti a feketelábú szirtikenguru (Petrogale lateralis) túlélését, mert védett körülményeket biztosít a kevés megmaradt populáció egyikének.

A fajt a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listája a mérsékelten veszélyeztetett kategóriába sorolja, ausztrál szakértők szerint azonban már csak mintegy 100 példány maradhatott belőlük a vadonban.

Az őslakosok által irányított új rezervátum más védett területekhez kapcsolódik, amelyek egy összesen 12 millió hektáros természetvédelmi “folyosót” alkotnak, átszelve az ország jelentős részét.

A őslakos közösség vezetője, valamint Kenneth Ken, a védett területek ügyvezetője egyetértett abban, hogy a rezervátum új munkahelyeket is teremthet a hátrányos helyzetű bennszülöttek körében.

“Gondoskodnunk kell a feketelábú szirtikengururól, a homoki lábastyúkról és a nagy sivatagi szkinkről, mert könnyen kihalhatnak, nekünk viszont valamiből taníttatni kell gyermekeinket” – mondta Kenneth Ken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik