Tudomány

Oxigéntől független állatokat találtak

Idáig úgy tudták, csak a baktériumok képesek oxigén nélkül élni, azonban most olyan állatokat fedeztek fel, amelyek szintén nem kérnek a levegőből.

Az olasz Roberto Danovaro vezette kutatócsoport most 3 olyan fajt is felfedezett a Földközi-tenger térségében, amelyeknek nincs szüksége oxigénre az életben maradáshoz. Az egy milliméter hosszú állatkák a Loricifera osztályba tartoznak. Ránézésre úgy néznek ki, mint egy medúza védőburokban (amelynek neve lorica, innen az osztály neve).

A három állat közül az egyik már megkapta a hivatalos latin nevét, a professzor felesége után a Spinoloricus Cinzia került az anyakönyvbe. A másik kettő pontos leírása még várat magára, addig csak az előtagok vannak meg, a Rugiloricus és a Pliciloricus.

A Kréta szigetétől 124 kilométerre, 3500 méter mély terület majdnem teljesen mentes a szabad oxigén jelenlététől. Korábban is találtak már hasonló állatkákat a Fekete-tenger egy hasonló, csak halálzónának hívott területén, azonban akkor azt hitték, hogy lesüllyedt maradványokról van szó.

A három most megtalált állat azonban élő volt, olyannyira, hogy kettő közülük petéket is hordozott magában. Magukat az állatokat nem sikerült élve megfigyelni, hogy képesek az oxigénmentes életre, azonban a petéket sikerül kikölteni a hajón kialakított inkubátorban.

“Nem is gondoltuk, hogy találhatunk bármiféle élőlényt. Extrém körülménekről beszélünk, ugyanis, csak só és semmi oxigén” – vázolta meglepetésüket a kutatók vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik