Tudomány

Hamarosan online is fizethető a gyorshajtás

Várhatóan egy hónapon belül a online felületen is befizethető lesz a gyorshajtás miatt kiszabott bírság összege.

Takács Tibor szólt arról, hogy az interneten – a rendőrségi határozat száma és a gépkocsi rendszáma alapján – bárki megnézheti a gyorshajtásáról készült felvételt. A sebességtúllépésről öt napon belül értesítik az autó üzembentartóját, s 22 napon belül határozatot hoznak.

Az adatokat március óta, elsőfokú hatóságként, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság dolgozza fel. Azóta 62 ezer bírságról hoztak határozatot, illetve 9.600 eljárást szüntettek meg. Utóbbiakról azt mondta: elsősorban olvashatatlan rendszám, hibás mérés miatt szüntettek meg eljárásokat, de több külföldivel szemben, illetve pótkocsi esetében is ugyanígy jártak el. A külföldi szabályszegőkkel kapcsolatban Takács Tibor úgy fogalmazott: “nincs igazán hatékony eszköz” velük szemben, de ha megállítják őket és a címükre kipostázzák a bírságról szóló határozatot, “nagy a befizetési hajlandóságuk”.

A rendészeti igazgató felidézte: 2008 előtt a szabályszegő autósok, arra hivatkozva, hogy nem kötelesek megnevezni mely családtagjuk vezette az autót, kibújhattak a felelősségre vonás alól. Az objektív felelősség bevezetése óta azonban az üzembentartóra szabják ki a bírságot.

Az objektív felelősségre vonatkozó szabálysértések köre nem csak a gyorshajtókra terjed ki, többek között a vasúti átkelőben elkövetett szabálysértések, illetve a behajtási tilalomra, a kötelező haladási irányra vonatkozó szabályok megszegése is ide tartozik. Gyorshajtás esetén 50-es korlátozásnál 68 kilométeres óránkénti sebességtől, 90-es korlátozásnál 108 kilométeres óránkénti sebességnél kezdődik az objektív felelősségi kör. A bírság összege 30 ezertől 300 ezerig terjedhet.

Takács Tibor kitért arra, hogy bár a kiküldött határozatokon a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének neve szerepel, a megyében csak feldolgozzák az adatokat, nem munkatársaik mérnek az egész ország területén.

A rendőrség március óta működteti az adatokat feldolgozó, saját fejlesztésű, úgynevezett Traffic Point rendszert, amely iránt az ORFK tájékoztatása szerint nagy nemzetközi érdeklődés mutatkozik.

Ajánlott linkek:

Itt nézheti meg saját gyorshajtását! (Vezess.hu)
Az adatbázis oldala (Police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik