Tudomány

Vietnam cáfolja a Google vádjait

Vietnam visszautasította a Google és a McAfee vádját, miszerint a kommunista ország rosszindulatú szoftvereket használt kémkedésre.

“Ezek a kijelentések alaptalanok” – áll Nguyen Phuong Nga külügyminisztériumi szóvivő hétfőn éjjel közzétett közleményben.

A Google internetes szolgáltató online-biztonsági kérdésekkel foglalkozó blogjának egyik múlt bejegyzése szerint rosszindulatú szoftverrel támadtak meg világszerte feltehetően több tízezer vietnami internetezőt. A számítógépes behatolók olyan felhasználókat támadtak meg, akik az internetről letöltöttek egy szoftvert, hogy a vietnami nyelvnek megfelelő karakterekkel tudjanak írni a billentyűzeten. A rosszindulatú szoftverrel fertőzött gépeket a támadók arra használhatták, hogy megfigyeljék a felhasználókat, és további támadásokat indítsanak politikai ellenvéleményeket tartalmazó blogok ellen – írta Neel Mehta, a Google munkatársa.

A bejegyzés szerint a támadások célja elsősorban az lehetett, hogy elnyomják a vietnamiak ellenkezését egy vitatott bauxitbánya megépítésével kapcsolatban. A szóban forgó bánya kínai beruházásban épülne meg az indokínai országban. Vietnamban sokan ellenzik a bánya megépítését, attól tartva, hogy súlyos környezeti károkat okozna, és kínai vendégmunkások árasztanák el a környékét.

A McAfee számítástechnikai biztonsági vállalat egy keddi blogbejegyzésben ugyancsak foglalkozott a vietnami internetezőket ért támadással. George Kurtz, a McAfee munkatársa úgy vélte, elképzelhető, hogy a behatolóknak politikai indítékuk volt, s valamilyen módon kapcsolatban állhattak a vietnami kormánnyal.

Tavaly a vietnami kormány őrizetbe vett több olyan blogírót, aki bírálta a bauxitbányát, decemberben pedig meghackelték a terv ellenzőinek milliók által látogatott bauxitvietnam.info nevű honlapját.

A Facebook közösségi portál tavaly óta elérhetetlen Vietnamban. Míg a kormány nem ismeri el, hogy blokkolják a portált, két állami ellenőrzés alatt álló internetszolgáltató viszont elmondta, hogy utasítást kapott erre. A kormány fenntartja magának a jogot, hogy megakadályozza az általa a nemzetbiztonsági szempontjából veszélyesnek tartott honlapokhoz való hozzáférést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik