Tudomány

Az Andok múmiái krónikus arzénmérgezésben szenvedtek

Az Andok múmiáinak vizsgálata arról tanúskodik, hogy Észak-Chile őslakosai krónikus arzénmérgezésben szenvedtek.

Az Universidad de Taracapa kutatói Bernardo Arriaza antropológussal az élen azt vizsgálták, hogy a térség legkorábbi lakosai is krónikus arzénmérgezésben szenvedtek-e. A tudósok az Andokban talált 45 múmia hajmintáit elemezték: a holttestek közül a legrégebbi majd hétezer éves, a legfiatalabb pedig alig 600.

A vegyi elemzés előtt a mintákat a kutatók deionizált vízzel tisztították meg, majd lézersugarakkal “bombázták”, hogy “meghámozzák” a hajszálakat, végül tömegspektroszkópiának vetették alá.

A vizsgálat tanúsága szerint a múmiák majd harmada (31 százaléka) egyértelműen arzénmérgezésben szenvedett, de a többieknél is jelentkezhetett valamilyen egészségkárosodás. A krónikus arzénmérgezés koraszülést, halvaszülést eredményez, növeli a gyermekhalandóságot, s az olyan veleszületett rendellenességek előfordulásának gyakoriságát, mint a nyitott gerinc, vagy a farkastorok. Daganatos megbetegedéseket, bőrelváltozásokat vált ki, és a tünetek közé tartozik az alacsony növés is.

“A térség ókori lakosait, ahogy jelenkori népességét is ugyanaz a láthatatlan gyilkos, a színtelen, szagtalan, íztelen arzén fenyegetette” – hangsúlyozzák a chilei kutatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik