Tudomány

Digitalizálják New York történetét

A New York-i Városi Múzeum képanyaga hamarosan elérhető és kutatható lesz az interneten - összesen 350 ezer anyagot digitalizálnak.
Korábban a témában:

Az első képek még az 1890-es években készültek és pontosan kiderül belőlük, hogy az évek során miként változott a város politikai, társadalmi és fizikai arculata. A gyűjtemény kiemelten gazdagnak számít, ami leginkább annak köszönhető, hogy már akkor gyűjtötték a képeket, amikor az még nem minősült művészetnek.

Berenice Abott, Jacob Riis, Percy Byron, Samuel Gottscho – csak néhány név az kollekcióban található fotók készítői közül. A cél az, hogy mindenki által elérhetővé váljon a páratlan gyűjtemény, ne csak a múzeumban lehessen megnézni, így a társadalomtörténészek, vagy az éptészet kutatói mellett a laikusok is megnézhetik azokat.

A munka 2008 augusztusában kezdődött, jelenleg körübelül 50 ezer képet olvastak be. A tervek szerint idén nyárig még 42 ezer kép kerül a katalógusba, ezután majd a múzeum honlaján is meg lehet nézni őket.

Ajánlott linkek:

A múzeum honlapja (Museum of the City of New York)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.