Tudomány

iWiW: Feljelentés visszaélés miatt

Az oldal üzemeltetői elismerték, hogy egy rendszerhiba miatt egy rövid ideig mások leveleit is el lehetett olvasni, most feljelentést tesznek.

Még március 25-én, egy blogbejegyzés nyomán írt az IT café arról, hogy aznap éjjel néhány órán keresztül egy biztonsági rés miatt hozzáértő emberek hozzáférhettek más levelezéséhez. A hibát az iWiW hamarosan korrigálta, azonban annak okáról az illetékesek nem nyilatkoztak, ismételt kérésre sem.

Tegnap azonban az oldal vezetője egy levélben elismerte a hiba létezését, amelyet azzal indokolt, hogy az oldal fejlesztési munkálatai közben keletkezett. Az egyik fejlesztőpartner egy új, a mobilkliensek számára készülő verzió közben hibázott.

A cikk írójához érkezett közlemény végén Szabó Márton a következőket írta: „Mivel, ahogy azt Ön is említette, a probléma megoldásáig a levelezést arra illetéktelenek is használhatták, ezért társaságunk számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény, valamint levéltitok megsértése miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.” Tájékoztatása szerint a vizsgálat eredménye kimutatta, hogy összesen két IP-címről olyan lekérdezések érkeztek, amelyek felvetik az adatokkal való visszaélés gyanúját.

Ajánlott linkek:

Feljelentést tett az iWiW a lehetséges adatszivárgás miatt (IT café)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik