Tudomány

Az étrend megváltoztatta a dínókat

Az étrend alakíthatta a dinoszauruszok fejformáját - állítják amerikai kutatók.

A Carnegie Természettudományi Múzeum gyűjteményében őrzik azt az 1921-ben előkerült dinoszauruszkoponyát, amelyről a felfedezés után majd kilenc évtizeddel derítették ki, hogy a Diplodocus fiatal egyedéről van szó – olvasható a Discovery Channel hírei között (http://news.discovery.com).

A Diplodocus (nevének jelentése: Kettős gerenda) hatalmas, robusztus alkatú dinoszaurusz volt, amely a mai Észak-Amerika nyugati részén élt a késő jura időszakban, 150 millió évvel ezelőtt. A hosszú nyakú, négy lábon járó, ostorszerű farokkal rendelkező állatok mellső lábai kissé rövidebbek voltak a hátsóknál, ezért a teste nagyjából vízszintesen helyezkedett el. Hossza elérte a 25 métert, súlya pedig a 10 tonnát. Lábai vaskosak voltak, akár az elefántoké. Hosszú nyakán kis fej ült, csekély tömegű aggyal. Orrnyílásai a koponya felső részén, majdnem a szemüregek között helyezkedtek el. A fogazatból ítélve a Diplodocus növényevő volt.

“Szokatlan alakú volt a Diplodocus koponyája: a felnőtt egyedeknek hosszú, előrenyújtott, négyszögletes pofájuk volt. Korábban azt feltételeztük, hogy a fiatal egyedek +arcberendezkedése+ is hasonló lehetett” – hangsúlyozta Jeffrey Wilson, a tanulmány egyik társszerzője.

Az “újra felfedezett” koponyáról azonban kiderült, hogy egészen másképp nézett ki, mint a felnőtt dinoszauruszoké, ami azt jelenti, hogy az egyedfejlődés során a Diplodocus igen nagy változásokon ment keresztül. “Mint a fiatal állatok esetében ez általános, szemei aránytalanul nagyobbak voltak, a pofája viszont kisebb” – magyarázta John Whitlock, a Michigani Egyetem paleontológusa, aki szintén részt vett a kutatásban.

Meglepetést okozott a fiatal Diplodocus pofájának formája: hegyes volt, nem pedig négyszögletes, mint a felnőtt egyedeké.

A paleontológusok szerint ez az átalakulás étrendi változásoknak volt köszönhető. A keskenypofájú “vegetáriánus” emlősök csupán a növények specifikus részeit fogyasztják el, míg a széles pofájúak válogatás nélkül tarolják le az útjukba kerülő aljnövényzetet. Pofájának alakjából ítélve a fiatal Diplodocus is válogatósabb lehetett, mint felnőtt fajtársai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik