Tudomány

Twitter-fesztivált tartanak a világ 200 városában

Harmadik világbeli gyermekek oktatására fordítják a világ több mint 200 városában csütörtökön megrendezett jótékonysági Twitter-fesztivál bevételeit.

A Twestival elnevezésű rendezvény honlapja szerint eddig mintegy 4 ezer ember vásárolt jegyeket a különböző programokra. Az eseményeket világszerte több ezer önkéntes szervezi, és helyi vállalkozások finanszírozzák.

A vállalati támogatásokból, jegyeladásokból és sztárok által tartott eBay-aukciókból befolyó bevételből a dublini székhelyű Concern Worldwide nevű jótékonysági szervezet alapszintű oktatási programokat finanszíroz majd szegény országokban.

“Az oktatás valóban az az eszköz, amelyet képesek vagyunk valakinek a kezébe adni, a tudás tényleg képessé teszi az embert dolgok megtételére, és ez közös húrokat pengetett meg az önkéntesekben világszerte” – mondta Sarah Prevette, a torontói programok főszervezője. Emlékeztetett arra is, hogy a támogatásban részesülő szegény országokban egy gyermek alapfokú oktatása évente mindössze 74 dollárba (14.600 forintba) kerül.

A Twestivalt már második alkalommal rendezik meg. A tavalyi fesztiválon több mint 250 ezer dollár (közel 50 millió forint) gyűlt össze ugandai, etiópiai és indiai víztisztító beruházások támogatására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik