Tudomány

A Google beszünteti kínai portálja cenzúrázását

A Google bejelentette, hogy beszüntette kínai keresőportálja cenzúrázását, s az ázsiai ország szárazföldi részén élő internetezőket hongkongi honlapjára irányítja át.

A döntést David Drummond, a Google jogi igazgatója jelentette be a cég blogján nyilvánosságra hozott közleményében. Bár Hongkong hivatalosan Kínához tartozik, 1997 óta életben van az egy ország – két rendszer elv, aminek értelmében a sziget különleges státuszt élvez, így ott nem kell cenzúrázni a tartalmat és saját domain-végződéssel rendelkezik. Ennek köszönhetően viszont a hongkongi tartalmakat is szűri a kínai Nagy Tűzfal, hatósági eszközökkel kizárva a kétes tartalmakat, amelyek árthatnak a kínai polgároknak.

A világ legnagyobb keresőportálját üzemeltető Google vitában áll a világ legnépesebb országának hatóságaival amiatt, hogy januárban – a Google feltételezése szerint – kínai hackerek támadást indítottak ellene. A viszályt szította az is, hogy a pekingi hatóságok öncenzúrára kényszerítették a Google-t kínai nyelvű keresőportálján.

Közben a kínai hatóságok azzal vádolják a Google-t, hogy az amerikai kormány nyomására hozta meg a döntését az országból való kivonulásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik