Tudomány

Az e-könyv nem nagy üzlet a kiadóknak

Az e-könyvek a kereskedőknek éri meg a legkevésbé.

Az e-könyv térnyerésével logikusnak tűnhet, hogy a kiadók nagy összeget takarítanak meg, mivel nem kell kinyomtatniuk és terjeszteniük a papíralapú műveket. A kiadók többsége osztja is ezt a nézetet. Bizonyára nem véletlen, hogy az Apple céggel folytatott tárgyalásokon a hat legnagyobb kiadó közül öt már közölte: az új irodalmi és más jellegű könyvek iPad-ra való letöltésének árát 12,99 és 14,99 dollár közötti összegben határozza meg, ami jóval kevesebb, mint a keményborítású új könyvek átlag 26 dolláros ára.

Ugyanakkor a könyvesek szerint a vevők eltúlozzák a várható megtakarításra vonatkozó becsléseket, és irreális várakozásokat fűznek az e-könyvek árának csökkenéséhez. Igaz, az utóbbiaknál a nyomtatási költségekkel nem kell számolni, de vannak olyan tételek, amelyek megmaradnak: szerzői jog ezután is lesz, a marketingköltségektől sem lehet eltekinteni, és az önköltségben más kiadásokat is tekintetbe kell venni.

Mindez felveti a kérdést: ténylegesen mennyivel kerül többe egy nyomtatott könyv a digitálisnál? A The New York Times több nagy könyvkiadó vezetőit interjúvolta meg erről a kérdésről, így alakította ki a fő költségek – mint hangsúlyozta: szükségszerűen leegyszerűsített – összetevőit.

A tipikus keménykötésű könyv borítóján a kiadó feltünteti az általa ajánlott kiskereskedelmi árat. Ha ez 26 dollár, a kereskedő általában 13-at fizet a kiadónak, amely ebből mintegy 3,25 dollárt költ a könyv kinyomtatására, tárolására és szállítására, beleértve az el nem adott könyvek visszaszállítását is. A borítóra és a könyv megtervezésére mintegy 80 centet fordít. A marketingköltség átlag 1 dollárt visz el, de a könyv jellegétől függően ez lehet több vagy kevesebb is. Ezeknek a tételeknek a többsége a példányszám növekedésével egy kötetre számítva értelemszerűen zsugorodik.

A szerzőnek általában a keménykötésű kötet árának 15 százaléka jut, ebben az esetben 3,90 dollár. A sikeres bestsellerírók nem egyszer a várható bevétel ennél nagyobb részét kapják meg, ráadásul előre – elsőkönyves szerzők esetében is lehet ez a helyzet, ha a kiadó kockázatot vállal. (A kiadók általában úgy kalkulálnak, hogy a szerzőknek fizetett összegek aránya teljes ráfordításaikban a végső összesítésnél nagyobb lesz a tervezettnél, mivel nem minden könyv hoz be annyit, amennyi fedezi az írói előleget.)

A kiadónak végül 4,05 dollárja marad, ebből kell fizetnie a működési költségeket, az alkalmazottakat, a hivatali helyiségek bérletét és fenntartását – haszna pedig a mindezek után fennmaradó összeg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik