Tudomány

300 millió évesek a húsevő gyíkok

Ragadozó kétéltűek úgy hetvenmillió évvel előzték meg a legelső dinoszauruszokat a mai Pennsylvania állam területén.
Kapcsolódó cikkek

A körülbelül 300 millió évvel ezelőtt élt és szárazföldi létformát preferáló Fedexia striegeli koponyájára a Pittsburghi Nemzetközi Repülőtér közelében bukkantak egy “érdekes” kőzetben, amelyet először félredobott az az Adam Striegel, akinek tiszteletére elnevezték a kétéltűt – olvasható a Discovery Channel hírei között.

A kutató később azonban észrevette a 12,7 centiméteres koponyát a lényegtelennek ítélt kőzetben, az állkapocsban meredező tűhegyes fogakat, valamint az agyarakat, így a leletet átadták a Carnegie Természettudományos Múzeum szakembereinek.

A múzeum paleontológusai szerint a Fedexia striegeli leginkább egy óriási gőtére vagy szalamandrára emlékeztet, amelynek hossza meghaladta a 60 centimétert. Testét durva, rücskös bőr borította: a kidudorodásokat vélhetően rizsszem nagyságú csontos kinövések alkották, amelyek egyfelől a sérülésektől voltak hivatottak megvédeni a Fedexia striegelit, másfelől a bőrén történő folyadékveszteségtől, amely oly sok gondot okoz a modernkori kétéltűeknek.

Az agyarak a zsákmány megragadására, összeroppantására és “feldarabolására” szolgáltak: a Fedexia striegeli egyébként nem volt válogatós, egyaránt vadászott kisebb kétéltűekre és nagyobb rovarokra.

A koponya vizsgálata alapján a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a Fedexia striegeli a kétéltűek kihalt Trematopidae csoportjához tartozott: ezek voltak Észak-Amerika első gerincesei, amelyek alkalmazkodtak a szárazföldi léthez.

David Brezinski, a tanulmány társszerzője szerint a Fedexia striegeli abban a korban élt, amikor a Föld éghajlata radikális változásokon ment keresztül. Abban az időben Pennsylvania területén trópusi klíma uralkodott, és igen sok volt a csapadék a késő paleozoikumban, 320 millió évvel ezelőtt.

“A csapadékos éghajlat ideális volt a kétéltűek számára, és minden jól ment, míg 304 millió évvel ezelőtt a klíma időlegesen szárazabbra nem váltott. Ez véget vetett a kétéltűek korának, amikor a Fedexia striegeli elődei voltak az állatvilág domináns képviselői Pennsylvania nyugati részén” – magyarázta Brezinski.

A szárazabb éghajlat, a vizes élőhelyek eltűnése miatt sok kétéltű, mint például a Fedexia striegeli, a túlnyomórészt szárazföldi létre rendezkedett be. “Azok a kétéltűek voltak előnyben, amelyek hosszabb időt voltak képesek a szárazföldön eltölteni” – tette hozzá Brezinski.

Húszmillió évvel a Fedexia striegeli kihalása után a kétéltű rokonai még éltek más területeken, ami azt jelenti, hogy ez a csoport sikeresen alkalmazkodott a száraz éghajlathoz.

A tudósok feltételezése szerint a szárazföldi léthez alkalmazkodott korai kétéltűek valószínűleg csupán párosodáskor, valamint a tojások lerakásakor tértek vissza a vízbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik