Tudomány

Sir McCartney lovag (1997)

London, március 11. - A néhai Beatles énekes-gitárosa, Paul McCartney az elismerést „a zenéért tett szolgálataiért” kapta II. Erzsébet királynőtől.

Az 54 éves ex-gombafejű sztárt az évszázados hagyomány szerint a Buckingham-palotában ütötték lovaggá. A kint várakozó rajongók tömege a Beatle-mánia legszebb éveit idézte. Sikítozó tömeg fogadta a dalszerzőt, aki feltartott hüvelykujjal köszöntötte őket, majd begördült sofőr vezette limuzinján. Ahhoz képest, hogy harminc évvel korábban a palota vécéjében elszívott füves cigarettával viccelődött, most térdet hajtani érkezett a királynő elé.

McCartney mellrákkal küzdő felesége, Linda nem volt jelen a ceremónián, de négy gyerekük közül három végignézte, hogy lesz apjukból Sir Paul. McCartney kitüntetését az együttes másik három tagjának, George Harrisonnak, Ringo Starrnak és John Lennonnak ajánlotta, és szülővárosa, Liverpool lakosainak.

Linda McCartney-t 13 hónappal később legyőzte a rák, George Harrison pedig 2001-ben hunyt el, szintén rákban. Lennont 1980-ban gyilkolta meg őrült rajongója, Mark David Chapman, aki azóta is börtönben tölti életfogytiglani büntetését.

Beatles rajzfilm

További linkek:

Paul McCartney hivatalos weboldala
Ringo Starr hivatalos weboldala

Ajánlott videó

Olvasói sztorik