Tudomány

Amerika elkötelezett az internetes szabadság mellett

Az amerikai kormány hétfőn engedélyezte amerikai IT-cégeknek, hogy internetes alapú csevegő és egyéb közösségi alkalmazásaikatletölthetővé tegyék Iránban és Szudánban, Kubáról a kereskedelmi minisztérium dönt majd.
Kapcsolódó cikkek

Washington közölte: a cél annak elősegítése, hogy a három – amerikai kereskedelmi embargóval sújtott – ország állampolgárai jobban kommunikálhassanak a világgal, részt vehessenek a szabad információáramlásban.

A pénzügyminisztérium azután döntött a személyes kommunikációs alkalmazások exportjának engedélyezésről, hogy a külügyminisztérium az embargó lazítását kérte.

Amerikai szoftvercégek, köztük a Google és a Microsoft ezentúl hozzáférhetővé tehetik az érintett országok állampolgárai számára ingyenes tömegtermékeiket. Közösségi portálokat működtető vállalatok, például a Facebook és a Twitter szolgáltatásaira is fel lehet majd iratkozni az érintett országokból.

“Lehetővé válik, hogy Irán, Szudán és Kuba állampolgárai gyakorolhassák alapvető jogaikat” – fogalmazott Neil Wolin pénzügyminiszter-helyettes. Megjegyezte, hogy Iránban a kormány ellen tiltakozók a közelmúltban gyorsüzenetekkel és a Twitter hálózatot használva értesítették egymást akcióikról.

Az engedélyezés nyomán ezen országokból ismét igénybe lehet venni amerikai cégek olyan internetes alkalmazásait, amelyek böngészésre, blogolásra vagy e-mailezésre, gyorsüzenetek küldésére, csevegésre vagy képek és filmek megosztására szolgálnak.

Washington az ingyenes személyi kommunikációs szolgáltatások exportját mindhárom országra kiterjesztette. A kapcsolódó kommunikációs szoftverek letöltését azonban csak Irán és Szudán állampolgárai számára engedélyezték, a kubai szoftverexport ügyében ugyanis a kereskedelmi minisztérium illetékes dönteni.

A hétfői döntés előtt ezen országok esetében az ingyenes kommunikációs alkalmazások exportjára szövetségi tilalom vonatkozott.

A kubai, iráni és szudáni állampolgárok például nem férhettek hozzá a Microsoft Windows Live Messenger gyorsüzenetküldő alkalmazásához vagy a Google Talk nevű üzenetküldő és csevegő szolgáltatáshoz. A két szoftvercég tavaly szüntette meg ezt a lehetőséget az említett három ország és Szíria esetében arra hivatkozva, hogy az érvényben levő kereskedelmi embargó tiltja a szükséges letöltéseket. A pénzügyminisztérium közleménye nem tesz említést arról, hogy a kommunikációs alkalmazások exportját Szíria számára is engedélyeznék.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik