Sport

Szávay maratoni csatában győzött

A magyar teniszező három játszmában nyert a bolgár Cvetana Pironkova ellen vasárnapra virradóra, a salakpályás madridi torna első fordulójában.

A maratoni összecsapás a 4,5 millió euró összdíjazású női viadal honlapja szerint 3 óra 14 percig tartott. Az első szettet hatalmas csatában a rövidítésben nyerte meg a magyar játékos. A folytatásban Pironkova elhúzott, 5:3-ra vezetett, ám Szávaynak 4:5-nél ugyan volt esélye az egyenlítésre, de nem tudott élni a lehetőséggel.

A mindent eldöntő harmadik felvonásban a bolgár játékos egyre többet hibázott, 1:1 után a magyar kiváló tenisszel sorozatban öt gémet nyert meg, s ezzel eldőlt a meccs.

Szávay Ágnes a következő körben a szlovák Dominika Cibulkovával találkozik. “Nagyon elfáradtam, szinte mindenem fájt a meccs után, ugyanakkor végtelenül boldog vagyok, hogy sikerült győznöm” – mondta az MTI érdeklődésére a 22 éves magyar játékos. “Bízom abban, hogy a hétfői Cibulkova elleni összecsapásra már teljesen rendbe jövök és harcra kész leszek” – tette hozzá.

A szlovák játékos bombaformában van, szombaton a 12. helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecovát győzte le két nagyon sima szettben. Szávay és Cibulkova eddig ötször találkoztak WRA-tornán és a magyar vezet 3-2-re, ám az utóbbi két meccsükön az aprócska, mindössze 161 cm magas pozsonyi játékos győzött.

A viadal honlapja szerint a délutáni programban lép pályára Arn Gréta, aki 15 óra körül a szerb Bojana Jovanovskival találkozik.

Eredmény – Madrid, női tenisztorna (4,5 millió dollár)
1. forduló (a 32 közé jutásért):
Szávay Ágnes-Pironkova (bolgár) 7:6 (7-5), 4:6, 6:1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik