Sport

Szávay továbbment Indian Wellsben

Szávay Ágnes magyar idő szerint péntekre virradóra két játszmában nyert a hazai közönség előtt szereplő Jill Craybas ellen.

Az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna 4,5 millió dollár összdíjazású női versenyén másfél óráig tartott honfitársunk meccse a viadal honlapja szerint.

Az öthónapos kihagyás után visszatért Szávay villámrajtott vett, 21 perc alatt elhúzott 5:0-ra. Ezt követően azonban megtorpant, és

Craybas három gémet nyert egymás után. A kilencedik játék azonban ismét a 22 éves magyaré volt, s így 43 perc alatt nyerte meg az első szettet.

A második és egyben utolsó felvonásban 3:3-ig fej fej mellett haladt a két teniszező. Ezután Szávay brékelte riválisát, nagyon simán hozta saját játékát és négy meccslabdához jutott, amelyek közül az utolsót sikerült értékesítenie.

A hosszú sérüléshullám után visszatért Szávay a következő körben a 22. helyen kiemelt orosz Alisza Klejbanovával találkozik. Eddig kétszer mérkőztek, s mindkét alakommal Klejbanova győzött, legutóbb tavaly Szöulban 6:3, 6:2-re.

Eredmény, egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Szávay Ágnes-Craybas (amerikai) 6:3, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik