Tech

Hetek óta elérhetetlen iPhone-okon a Szülői KRÉTA

Illusztráció: Mohos Márton / 24.hu
Illusztráció: Mohos Márton / 24.hu

Több mint két hete nem működik a Szülői KRÉTA egyes mobilkészülékeken, a helyreállásának időpontjáról pedig semmit sem tudni – írja az Eduline.

Az oktatási portál szerint a telefont az ügyfélszolgálat nem veszi fel, és lényegében mindenkinek ugyanazt a választ küldik ki, amit napokkal ezelőtt a szülők is megkaptak egy körüzenetben:

a KRÉTA Szülőknek iOS alkalmazás legújabb verziójának közzétételét az Apple jóváhagyási folyamata – számunkra is tisztázatlan okokból – több mint 10 napja késlelteti. A KRÉTA Tanulóknak iPhone alkalmazás valamint az Androidos szülői és tanulói alkalmazások – az esetlegesen szükséges frissítések letöltése után – továbbra is zavartalanul használhatók. Az iOS KRÉTA Szülőknek alkalmazás frissítésének megjelenéséig javasoljuk a web-es felület használatát az iPhone eszközzel rendelkező felhasználóinknak.

A KRÉTA az eKréta Informatikai Zrt. kezelésében áll. Ennek tulajdonosa Fauszt Zoltán, akiről korábban az Átlátszó megírta, hogy 2000 és 2014 között az egykori felsőoktatási államtitkár, későbbi miniszter, Palkovics László üzlettársa volt, és egyébként az ő tulajdonába tartozik a felsőoktatási intézmények által használt Neptun is.

Fauszt érdekeltségei a lap szerint az elmúlt években több tízmilliárd forintos közbeszerzéseket nyertek, a Neptunért a felsőoktatási intézmények évi több százmillió forintot fizetnek, a KRÉTA pedig 2015-ben lett egyeduralkodó az elekronikus naplók terén. Az állami fenntartású iskolákban kötelező ezt használni, a tanév elején pedig az óvodákban is bevezették.

A működése azonban sem a Neptunnak, sem a KRÉTÁnak nem zökkenőmentes: mindkét rendszert feltörték már, ami során adatok szivárogtak ki és kerültek fel a DarkWebre, és a rendszer forráskódját is nyilvánosságra hozták.

Kapcsolódó
Büntetésből fogalmazást kell írnia a KRÉTA hekkerének
Plusz írásban bocsánatot is kell kérnie a még mindig fiatalkorú elkövetőnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik