Tech

Napenergiával tölthető mobilt és laptopot készítettek

Március 3-án hivatalosan kezdetét vette a Mobile World Congress (MWC), amely remek terepet biztosít a különböző gyártóknak a kísérleti termékeik bemutatására. A napelemes technológia pedig látszólag több gyártót is megihletett, ugyanis a kínai Infinix egy napenergiával tölthető mobilt, míg a Lenovo egy ilyen laptopot mutatott be az eseményen.

A mobilgyártó elmondása szerint perovszkit napelemeket használ, amelyek vékonyabbak és olcsóbbak az előállításuk, mint a hagyományos szilícium-napelemeknek. Ez párosul a Maximum Power Point Tracking nevű rendszerrel, amely segít szabályozni a feszültséget. Az ötlet lényege, hogy a teljesítmény maximalizálása mellett a hőkezelésről is gondoskodnak. Jelenlegi állapotában a technológia nagyjából 2 W-tal tudja tölteni a mobilt.

A gyártó emellett egy napelemes tokot is bemutatott, amely egy prototípusmobilon volt látható, és a készülék, valamint a tok oldalán található csatlakozókon keresztül képes tölteni a mobilt. 

A Lenovo Yoga Solar PC nevű koncepciója szintén érdekes megoldás. A gyártó szerint bármilyen forrásból származó fényt képes hasznosítani az akkumulátor teljesítményének növelésére, de mint a legtöbb napelemes eszköz, ez is a napból nyeri a legtöbb energiát. A Yoga Solar PC panelje 84 napelemből áll, amely a Lenovo szerint több mint 24 százalékos konverziós rátával operál, ami egészen korrektnek mondható. A gyártó szerint a panel 20 perc alatt elegendő napenergiát képes elnyelni és átalakítani, hogy akár egy órányi videónézést biztosítson.

A 32 GB RAM-mal és 1 TB tárhellyel párosított Intel Lunar Lake által meghajtott Yoga Solar PC 15 milliméter vastag, és 14 hüvelykes OLED kijelzőjével körülbelül 1 kilogrammot nyom. Az árról és a megjelenés dátumáról semmit nem árult el a cég. A Lenovo egyébként egy külső napelemkészlet-koncepciót is bemutatott azoknak a Yoga laptopfelhasználóknak, akik csökkenteni szeretnék az akkumulátorral kapcsolatos töltés idejét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik