Tech

Időgépet építenek a Google keresőjébe

Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images
Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images

A Google februárban kivezette a funkciót a keresőjéből, melynek segítségével vissza lehetett nézni egy honlap korábbi változatát. Azóta nem kínáltak hivatalos alternatívát, azonban szerdán bejelentették, hogy ezentúl linkeli az internet archiválására szakosodott Internet Archive-ot a találatok mellett, ha a felhasználók tudni akarják, változott-e valami az oldalon, írja a 9to5Google.

Az újdonság a két cég partnerségének köszönhetően jelenik majd meg a keresőben, és viszonylag könnyen, néhány kattintással elő lehet majd hívni. Ehhez a keresési találatok melletti hárompontos menüre kell kattintani, majd a „További információ az oldalról” opciót kell kiválasztani.

A megnyíló oldalon pedig lesz egy lehetőség, ami az Internet Archive Wayback Machine-jére irányít.

A hvg szerint Magyarországon még nem működik a funkció, legalábbis nem mindenkinél. Az újdonság bevezetése a Google szerint sem végleges még, így előfordulhat, hogy egyeseknél csak később fog megjelenni.

Az új lehetőség hasonlóan fog működni, mint az Internet Archive: néhány kattintással meg lehet nézni a kívánt weboldal régebbi verzióit, akár évtizedes viszonylatban. Ugyanakkor nagy valószínűséggel nem lesz minden aloldalról ezernyi mentés, tehát ha mondjuk egy konkrét cikk régebbi változatait akarja visszapörgetni, nem biztos, hogy az óránkénti változások dokumentálva lesznek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik