„Meg fogtok ölni valakit” – egy éve történt a Titan tragédiája

Tavaly nyáron az egész világsajtót, hírfogyasztók millióit tartotta lázban a Titan esete: a magánkézben lévő búvárhajó, fedélzetén öt fővel, az Atlanti-óceánban, Újfundlandtól 740 kilométerre nyugvó Titanic roncsához való merülés során tűnt el éppen egy éve, 2023. június 18-án. Már a legelején felmerült, hogy a jármű összeomolhatott az extrém nyomás alatt, utasai pedig a másodperc tört része alatt életüket vesztették, sokan mégis bizakodóak maradtak.

A kommunikáció helyi idő szerint délelőtt 11:15 körül szakadt meg a Titan és a felszíni irányítás között, a szakértők ekkor úgy számoltak, hogy amennyiben a búvárhajó ép maradt, még aznap délután a felszínre kellene jönnie. A fedélzeten elvileg 96 órára elegendő oxigén volt.

Az eltűnést követően hatalmas nemzetközi keresőakció vette kezdetét amerikai vezetéssel, ám napokig sem a felszínen, sem a mélyben nem bukkantak nyomokra. Végül június 22-én találták meg az első törmelékeket nagyjából 3800 méteres mélységben, a Titanic orrától mindössze 500 méterre. Ezzel bebizonyosodott, hogy a Titan valóban összeroppant, a baleset pillanatában megközelítőleg 3500 méterrel a felszín alatt lehetett.

Június 28-án az első feltételezett emberi maradványokat is felfedezték. A katasztrófában a kapitány és az utasok azonnal szörnyet haltak, valószínűleg fel sem fogták, mi történik. Az áldozatok

• Hamish Harding brit üzletember,
• Sehzada Dauud pakisztáni befektető,
• fia, Szuleman,
• Paul-Henri Nargeolet francia mélytengeri felfedező és Titanic-szakértő,
• illetve a pilóta, Stockton Rush, az OceanGate vezérigazgatója és társalapítója voltak.

A roncsok és az emberi maradványok felszínre emelését 2023 októberében fejezték be, az ügyet ugyanakkor még nem zárták le.

Sötét ügy

Korábban a világon több magáncég is kínált búvárhajós utakat, a piac azonban a tragédiát követően gyakorlatilag összeomlott. A Titant üzemeltető OceanGate egy darabig ugyan még hirdetett túrákat az oldalán, nem sokkal később, a hivatalos vizsgálatok megindulásával a vállalat mégis felfüggesztette működését.

Hogy a szektor belátható időn belül talpra állhat-e, egyelőre erősen kérdéses. A közelmúltban egy amerikai milliárdos, Larry Connor és társa, Patrick Lahey mélytengeri felfedező mindenesetre bejelentette, hogy a Triton Submarines Triton 4000/2 Abyssal Explorer nevű eszközével rövidesen lemerülnének a Titanic roncsához. A missziót elvileg csak akkor indítanák el, ha a jármű megkapná a szükséges tanúsítványokat, a Titan katasztrófája után ugyanis hamar fény derült rá, hogy a búvárhajó egyszerűen nem volt alkalmas a Titanichoz való leereszkedésre.

Az OceanGate lemondó nyilatkozatában többek között az szerepelt, hogy a kísérleti merülőhajót egyetlen szabályozó testület sem hagyta jóvá, vagy látta el tanúsítvánnyal, emellett pedig olyan anyagokból készült, amelyeket nem használnak széles körben tengeralattjárókhoz. Rush egyébként korábban többször is nyilvánosan bírálta az iparági szabályozásokat, amelyek szerinte akadályozták az innovációt.

David Lochridge, a cég egykori, tengeri műveletekért felelős igazgatója már 2018 januárjában, az első tervezett Titanic-misszió előtt aggályokat fogalmazott meg többek között a szénszálas hajótest és annak rendszereivel kapcsolatban. Hivatalos, belsős beszámolója után Lochridge-et elbocsátották, utóbb bírósági ügy kerekedett a történtekből.

A kapcsolódó dokumentumokból kiderült, hogy a PlayStation-kontrollerrel irányított Titan csak 1300 méteres mélységig volt tanúsítva, az OceanGate pedig nem volt hajlandó fizetni azért, hogy 4000 méterig tegyék biztonságossá a struktúrát. Mivel a Titanic nagyjából 3800 méterrel a felszín alatt nyugszik, a Titan eleve nem volt megfelelő annak felkeresésére.

A mélytengeri Elon Musk akart lenni

Az OceanGate-et az elmúlt egy évben rengeteg nyilvános kritika érte működése kapcsán. A Wired a közelmúltban belsős dokumentumokat, e-maileket, illetve képeket vizsgált át, emellett régebbi dolgozókkal és beszállítókkal készített interjút, a nyomozásból pedig kiderült, hogy a cég vállalati kultúrája és Rush hozzáállása a feltételezettnél is problémásabb volt.

A kutatómunka feltárta, hogy a Titan korai programjába a Boeing és a seattle-i Washingtoni Egyetem is bekapcsolódott, igaz, hozzájárulásuk a végleges tervbe nem került be. Emellett arra is fény derült, hogy az OceanGate vezetősége az óvatosságra intő munkavállalókat sok esetben nem hallgatta meg, és az elbocsátások sem voltak példátlanok.

A Wired szerint Rush a mélytengerek Elon Muskja szeretett volna lenni, gyakran túlbecsülte a cég eredményeit, és legalább egy alkalommal hazudott a Titannal kapcsolatos problémákról.

A lap a történet fonalát 2016-ban veszi fel, az OceanGate ekkor a Washingtoni Egyetem speciális kamrájában tesztelte a Cyclops 2 – későbbi nevén a Titan – egyik modelljét. Rush eredetileg régebbi típusú tengeralattjárókat szerzett be cége számára, végül azonban a könnyebb, forradalminak nevezett szénszálas struktúra kifejlesztése felé fordult.

Nagyjából 73 perccel a seattle-i kísérlet megkezdése után a vízzel teli kamrában elérték azt a nyomást, amely a Titanic mélységében uralkodik. Ekkor hirtelen erős zaj támadt, a tároló pedig megremegett. „A testemben éreztem, az épület megremegett, a fülem sokáig csengett” – írta e-mailben az OceanGate alkalmazottja még aznap.

A modell a szimuláció során összeomlott, jóval azelőtt, hogy elérte volna az OceanGate által megjelölt biztonsági határt. Normál esetben ilyenkor újratervezés kezdődött volna, esetleg újabb modelleket rendeltek volna be, az OceanGate-nél ugyanakkor úgy döntöttek, hogy elkezdik legyártani a végleges a Cyclops 2-t a megsemmisült prototípus alapján.

A 2018-ban Titanra átkeresztelt jármű 2021-ben ereszkedett le először a Titanichoz, ám addig még több kifogásolható lépés is történt a fejlesztésben.

Rush akart az első lenni

A Wired újságírója, Mark Harris 2015-ben találkozott először Rush-sal, aki már akkor kifejtette számára: az óceán mélye sokkal érdekesebb számára, mint a Mars. A dollármilliomos vállalkozó úgy gondolta, az emberiség nem a világűrben, hanem odalent kereshet menedéket az olyan fenyegetések elől, mint amilyen a klímaváltozás.

Ekkoriban már nagyban zajlott a prototípus, a Cyclops 1 tesztelése. Harris és Rush a seattle-i Elliott Bay-ben indult próbamerülésre, 90 perc után, 130 méteres mélységben ugyanakkor elkezdtek sorra jelentkezni a hibák. Többek között a fedélzeti iránytű is elromlott, ami ellehetetlenítette a navigációt, de a hajtóművet is újra kellett indítani.

Végül sikerült megtalálni a keresett roncsot, és a felszínt is biztonságban elérték, Rush azonban elhessegette a problémákat.

Amikor elkészítjük a Cyclops 2-t, már minden hibát ki fogunk küszöbölni

– mondta.

Úgy vélte, hogy a szénszálas kompozitok olyan csodaanyagok, amelyeknek segítségével az atom-tengeralattjáróknál is mélyebbre juthat. Noha valóban rendkívül erős anyagokról van szó, amelyeket sok területen régóta hasznosítanak, azt megelőzően soha senki sem merült szénszálas mélytengeri búvárhajóval.

A projektbe 2013-ban kapcsolódott be a Washingtoni Egyetem, amelynek szakértői régóta foglalkoznak kompozit anyagokkal és saját, víz alatti járművek tervezésével. Az intézmény kutatásaihoz már korábban is használta az OceanGate tengeralattjáróit, akkoriban pedig az egyetem sajtóközleményben is hirdette a megállapodást, amelynek eredménye – egy 2023-as frissítés szerint – a Cyclops 1 prototípus volt.

Baljós előjelek

A Wirednek kiszivárogtatott levelezések alapján 2013 és 2016 között egy 5 millió dolláros szerződés keretében segítette a programot az intézmény. Az egyetem ma már azt állítja, hogy mindössze 650 ezer dollár értékben nyújtott támogatást, az OceanGate korábbi alkalmazottai szerint ráadásul a vonatkozó hardver- vagy szoftverfejlesztések nem is kerültek be a kész járműbe.

2013-ba a Boeing Research & Technology is elkezdett együttműködni az OceanGate-tel, a vállalat mérnökei, Mark Negley és William Koch ekkor 70 oldalas előzetes tervet írtak a cég számára. A Boeing utóbb tagadta, hogy partner lett volna a tervezésben vagy az építésben.

A 2013-as dokumentumok alapján a szakértők már a korai szakaszban felhívták a figyelmet a potenciális problémákra. Negley és Koch rámutatott, hogy bár a kompozitok erősebbek lehetnek bármely fémnél, akadnak velük nehézségek, idővel például fokozatosan, néha váratlan módon gyengülhetnek, a gyártás során pedig apró hibák alakulhatnak ki bennük.

Mint írták: minél több a réteg az anyagban, annál nagyobb a kockázat a gyengülésre. A Titan 660 rétegnyi szénszálból állt volna, a veszélyforrások azonosítása érdekében ezért különböző ellenőrzéseket, például ultrahangos vizsgálatokat javasoltak. A gyártással végül Rush a Spencer Composites céget bízta meg, előtte azonban a hajótest kicsinyített változatával végeztek kísérleteket.

A Spencer által készített koncepció alapján 2015-ben az OceanGate már azt akarta, hogy a búvárhajó 6000 méteres mélységig legyen használható, de egészen 13500 méterig stabil maradjon. 2015 júniusában elkezdődött a Titan teljesen szénszálból épített modelljének vizsgálata, a teszttartályban az eszköz csupán 3000 méteres nyomásnak megfelelő értékig bírta a terhelést.

Többet kellett volna tesztelni

A továbbfejlesztett, a két végén alumíniummal megerősített prototípus a tengeren 4100 méterig jutott probléma nélkül, 2016 márciusában viszont az újabb, szintén teljesen szénszálas kísérleti eszköz ugyancsak megsemmisült. Még abban az évben a fentebb említett tesztet is elvégezték, az 4500 méteren eredményezett kudarcot.

Rush ekkor a részvényeseknek az adatok részletes kielemzését, valamint újabb teszteket és a szerkezet megerősítését ígérte. Az újabb vizsgálatokat azonban nem végezték el, az OceanGate egykori dolgozói szerint részben azért, mert Rush megbízott a vállalat számítógépes modelljeiben. A struktúrát végül titánból készült kilátó kupolával erősítették meg, de a vezérigazgató nem rendelte el az új anyagok közötti kölcsönhatások felmérését.

A Wired által megkeresett tengeralattjáró-szakértők szerint sokkal több kísérletre lett volna szükség. Chase Hogoboom, a Composite Energy Technologies elnöke és társalapítója kiemelte: lehetséges szénszálból búvárhajót létrehozni, ám a munka dollármilliókat és éveket vesz igénybe, emellett komoly ellenőrzést és tervezést igényel.

Az OceanGate esetében számtalan fontos lépés kimaradt, a Titan fejlesztése nem kapta meg a szükséges forrásokat és időt, a mérnökök tanácsait pedig gyakran figyelmen kívül hagyták.

A titánból készült, akril alapú ablakkal ellátott kupolán például el sem végezték az alapvető vizsgálatokat – belsős források szerint anyagi megfontolásokból.

A kupola gyártásával megbízott Hydrospace Group próbálta rávenni Rush-t arra, hogy az elem több prototípusát is teszteljék le, mindhiába. A cég végül 2017 decemberében leszállította a kilátót, de arra csak 650 méterig adott tanúsítást, emellett egy olyan, független szakértő által készített elemzést is átadott, amely alapján a konstrukció néhány 4000 méteres merülés után meghibásodhat.

Az OceanGate még abban a hónapban beszerelte a kupolát, 2018 májusában pedig meghirdette az első Titanic-expedíciót.

Hiába a figyelmeztetések

2018 januárjában, a tengeri kipróbálás megkezdése előtt állt elő Lochridge, aki meg volt győződve arról, hogy a Titan nem biztonságos. Jelentésében összesen 27 kifogást részletezett, Rush már másnap kirúgta őt. Lochridge az ügyről bejelentést tett az illetékes munkaügyi hivatalnál, volt főnöke viszont szerződésszegés miatt beperelte. Lochridge végül visszavonta a panaszát, közel 10 ezer dollárt fizetett az OceanGate-nek, és aláírt egy titoktartási nyilatkozatot. A szakértő a Wired megkeresésére nem válaszolt.

Will Kohnen, a Hydrospace vezérigazgatója még ugyanazon év márciusában egy, 30 szakértő aláírásával ellátott levéllel fordult Rush-hoz. Kérésük az volt, hogy akkreditált külső csoporttal teszteltessék a búvárhajót, a kérés azonban ismét süket fülekre talált.

A beszámolók szerint Rush eleve nem tartotta sokra az ilyen tanúsítványokat, 2017-ben pedig ugyan a DNV nevű szervezettel el akarta kezdeni a jármű bevizsgálását, ám a projekt költségei miatt végül kitáncolt.

Az OceanGate [elindulása] óta túl gyakran hallottuk az alaptalan vészkiáltásokat, hogy »meg fogtok ölni valakit«

– írta a vállalkozó a Kohnen-féle levél egyik támogatójának, Rob McCallumnak.

Nem sokkal később Negley, a Boeing munkatársa is figyelmeztette Rush-t. Jelentésében arról számolt be, hogy az adatok alapján már 4000 méter előtt nagy a kockázata a jelentős meghibásodásnak.

A vezérigazgató Titanba vetett bizalma azonban töretlen maradt, részben azért, mert az OceanGate új biztonsági rendszert fejlesztett ki. Ez valós idejű, akusztikán alapuló állapotfigyeléssel működött: az előírás szerint amennyiben a műszerek nagy zajt jeleztek volna, a merülóhajót azonnal a felszínre kellett volna hozni. Iparági szakértők ezen berendezést is kritikákkal illették, mivel nem lehetett tudni, hogy pontosan milyen erős hang jelzi a veszélyt, de még az OceanGate mérnökei is szkeptikusok voltak.

Allen Green – azóta elhunyt – külső tanácsadó ugyan 2018-ban jóváhagyta a rendszert, ám miután Rush a nyilvánosságban azt állította, hogy a berendezés jóval a veszély előtt figyelmeztet a burkolat mikrorepedéseire, feszült hangulatú e-mailt küldött számára. Ebben kiemelte: a zajok nem meghibásodásra, hanem visszafordíthatatlan károsodásra utalnak.

Pénz, pénz, pénz

Rush 2018-ban az OceanGate igazgatótanácsának és befektetőinek már nagyszabású víziót mutatott be, egy olyan világot, ahol 6000 méterig merülő Titanok flottája járja a tengereket, a cégnek pedig Horvátországban, Izraelben és a Csendes-óceán déli részén is van irodája. Úgy gondolta, hogy az OceanGate víz alatti bázisai egy nap másodlagos élőhelyként működhetnek majd.

A háttérben azonban – mint sok más induló vállalkozásnál – komoly spórolás zajlott. A mérnöki csapat egyharmadát gyakornokok adták, de – mint fentebb írtuk –, a fejlesztési folyamatoknál is visszafogták a forrásokat.

A Titanichoz szervezett túrák komoly üzleti lehetőséggel kecsegtettek, 2018 nyarára hat missziót jelentettek be, ezekre kilenc ember egyenként 105 ezer dollárt fizetett. A cél az lett tehát, hogy minél több expedíciót szervezzenek meg, ellensúlyozva a kiadásokat.

Bár a tervek szerint a búvárhajónak több mint 30 merülésen kellett volna részt vennie sekély vízben, mielőtt mélyebben is bevetik, ezekből végül csak 18 küldetést hajtottak végre. 2018 áprilisában ráadásul villámcsapás érte a Bahama-szigeteknél a Titant, amely így több hétre bizonyos alkatrészek nélkül maradt. Rush ennek ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy elvégezzék a régióban tervezett sekély leereszkedést.

A hullámok végül letépték a burkolat egy részét, a felvontatás során a búvárhajó visszamerült, a kommunikáció pedig megszakadt, miközben Rush odabent ült. Noha ekkor nem történt tragédia, a 2018-as indulás immár lehetetlennek tűnt.

Szintén a Bahama-szigetek térségében több személyzet nélküli merülést folytattak, 4000 méter alá is lejutottak, a csapat viszont azt tapasztalta, hogy a hajótest a vártnál 37 százalékkal jobban megvetemedett.

Egy aggódó kollégának Tony Nissen, a vállalat befolyásos mérnöke ekkor azt mondta: akinek nincs gyomra az ilyen típusú mérnöki munkához, annak nem való az OceanGate.

Decemberben Rush 3999 méterig ért el, 2019 áprilisában pedig egy négyfős legénység tagjaként jutott hasonló mélységbe. Kifele továbbra is történelmi jelentőségű fejlesztést kommunikált, de a jelek alapján ekkoriban maga is elkezdett tartani az odalent hallható zajok miatt.

Aggasztó repedések

Június 7-én, mindössze három héttel az első, Titanichoz tervezett út előtt aztán repedéseket észleltek a hajótestben, a szénszál-rétegek közötti szétválás egy legalább 11 négyzetcentiméternyi területet érintett. Rush ezúttal nem hagyhatta figyelmen kívül az adatokat: a 10 ezer merülésre szánt hajótest kevesebb mint 50-et hajtott csak végre, és ezek közül csupán három volt 4000 méteres.

A Titant elvileg rövid időn belül le kellett volna selejtezni, ám Rush arról számolt be, hogy jogi bonyodalmak adódtak a járművet támogató felszíni hajóval. A vállalkozó erre hivatkozva magyarázta a csúszást, egy korábbi alkalmazott ugyanakkor cáfolta, hogy ez állt volna a háttérben.

A repedések azonosítása után az OceanGate új szénszálas vállalkozót keresett. 2020 elejére a cég több mérnökét elbocsátották, sokan maguk mondtak fel, a csapat létszáma minimálisra csökkent. A vezérigazgató ekkor bejelentette, hogy a vállalat partnerséget kötött a NASA-val az új, szénszálas törzs kifejlesztésére, az ügynökség viszont utóbb cáfolta, hogy részt vett volna a tesztelésben vagy a gyártásban.

Az új burkolatot ehelyett két Washington állambeli repülőgépipari cég, az Electroimpact és a Janicki Industries készítette el. Az OceanGate ezúttal két méretarányos modellel kísérletezett a Washingtoni Egyetemen, azok ismét túl korán roppantak össze.

A vállalat azzal próbálta áthidalni a problémát, hogy a szénszálrétegeket nem egyszerre, hanem szakaszosan kezelték, alakították ki. Idő hiányában az új eljárást nem próbálták ki, hanem rögtön belevágtak az újabb hajótest legyártásába, ami 2021 januárjára be is fejeződött. Ezúttal egy marylandi laborban kísérleteztek a valós méretű hengerrel.

Az újabb kihívást az jelentette, hogy az eredeti búvárhajó két végén található titánkupolák, illetve az azokhoz tartozó gyűrűk még mindig a régi hajótestre voltak rögzítve. Az eredeti titánalkatrészeket gyártó cég a Wirednek elmondta: nem bízták meg őket újabb gyűrűk kialakításával. Korábbi alkalmazottak szerint az OceanGate újrahasznosította az eredeti interfészgyűrűket, Adam Wright független mérnök azonban nem tud elképzelni olyan módszert, amellyel az eljárás sikeres lehetett volna.

Pozitív médiavisszhang

2021 februárjában a vállalat már a helyreállított Titanról osztott meg fotókat közösségi oldalain. A 2023-as balesetet követően az egyik volt dolgozó ezen képeket visszanézve váratlan elemekre lett figyelmes: az interfészgyűrűkhöz olyan fémalkatrészeket adtak, amelyek a ki- és beemelést segíthették. Az elemek jelenlétét két másik forrás is megerősítette.

Korábban az OceanGate a hajótest alatt átvezetett hevederrel emelte a Titant, éppen azért, hogy ne rakjon pluszterhelést a gyűrűk és a szénszálas hajótest közötti kritikus illesztésre. Kohnen szerint az ilyen emelési pontokat elvileg szigorúan kellene tesztelni, hogy a Titan esetében ez megtörtént-e, az nem világos.

Háromévnyi késés után – amiben a Covid-19 is szerepet játszott – az OceanGate-nek egyre égetőbb szüksége volt a fizetett túrák elindulására, ekkorra egy-egy jegyet már 125 ezer dollárért értékesítettek.

Néhány sekély merülés után 2021. július 13-án aztán a búvárhajó Rush irányításával végre elérte a Titanicot.

Az OceanGate kommunikációja ekkoriban a sikertől volt hangos, és be is jelentették a következő évi utakat. A vállalatot pozitív médiavisszhang kísérte, ami 2022-ben is kitartott, igaz, kezdtek felszínre kerülni a baljós jelek.

Amikor David Pogue, a CBS Sunday Morning riportere 2022 nyarán felfigyelt a Titan fapados jellegére, Rush azzal nyugtatta meg, hogy a Boeinggel, a NASA-val és a Washingtoni Egyetemmel dolgoztak együtt a fejlesztésen, és hogy a struktúra teljesen biztonságos. Az akkori expedíció egyébként nem sikerült túl jól, a búvárhajóval eltévedtek, több alkatrész elromlott, de ekkor még sikerült épségben felszínre érni.

Nem volt meglepő

2023 júniusában újabb merülésre készült a csapat. 18-án reggel lezárták a Titánt, majd elindult a jármű, két órával később ugyanakkor a kommunikáció megszakadt, a fejleményeket egy éve emberek milliói követték nyomon. Az OceanGate heteken belül beszüntette kereskedelmi és kutatási tevékenységét, az Egyesült Államok Parti Őrsége pedig jelenleg is folytatja a vizsgálatot a halálesetek kapcsán.

Több egykori munkavállaló arról nyilatkozott a Wirednek: egyáltalán nem lepte meg őket a katasztrófa.

A volt alkalmazottak közül hárman korábban épp biztonsági okokra hivatkozva hagyták ott a vállalatot, ketten egyenesen időzített bombaként jellemezték a Titant.

A búvárhajó egyes darabjai továbbra is a Titanic roncsától nem messze hevernek szétszóródva. A két járművet nem véletlenül állítják párhuzamba: mindkettőt kora technológiai csúcsának tekintették, alkotóik túlzott magabiztosságának árát pedig az utasok is megfizették.

Kapcsolódó

A világűr válhat a leggazdagabbak új játszóterévé

Júliusban két vállalkozó is eljutott az űrbe, ami fordulópontot jelenthet az űrturizmus történetében.