Tech

Itt próbálják meg kifosztani a legtöbb embert a csalók

d3sign / Getty Images
d3sign / Getty Images

A hazai felnőtt lakosság többsége, 56 százaléka került már olyan helyzetbe, hogy interneten keresztül vagy bankok nevével visszaélve megpróbálták megkárosítani, derül ki a CIB Bank kutatásából.

A közhiedelemben erősen él az a feltevés, miszerint az időseket és a kevésbé iskolázottakat könnyebb átverni: az előbbivel a lakosság csaknem 80 százaléka, az utóbbival pedig kétharmada egyetért. Ezzel szemben a kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy bárki lehet az adathalász, pénzszerzésre irányuló támadások célpontja: az áldozattá válás nem függ sem a társadalmi, sem a demográfiai helyzettől.

A csalási kísérletek leggyakrabban telefonon történnek, az érintettek 50 százalékát próbálták meg így megkárosítani.

Ha a ténylegesen megkárosítottakat vesszük figyelembe, akkor viszont kiderül, hogy a telefonos csalások mellett a legmagasabb arányban online piactéren és hamis weboldalakon keresztül károsítottak meg csalók embereket, vagyis az sms-ben és e-mailben történő próbálkozások kevésbé hatékonyak.

A felmérés szerint a megkeresések során azt tartják leginkább gyanúsnak az emberek, ha személyes adatokat, jelszavakat kérnek tőlük, illetve azt, ha elírások, magyartalan kifejezések vannak egy levélben. Az ismeretlen számot, küldőt és a sürgető hangnemet is figyelmeztetőnek tartja a többség, ahogy azt is, ha valaki egy program letöltésére kéri őket.

A válaszok alapján a fiatalabbak jobban odafigyelnek az összes lehetséges gyanúra okot adó jelre. Például a személyes adatok, jelszavak elkérése a 40 alattiak 78 százaléka számára figyelmeztető jel egy megkeresésnél, a 60 évesek vagy idősebbek körében viszont csak 54 százalék választotta ki a gyanúra okot adó tényezők között.

Kapcsolódó
Háromszor próbáltak kifosztani telefonon, de vannak jelei, hogy csaló beszél a vonal másik végén
Szakértővel jártuk körbe, mire kell figyelni, ha telefonon megkeresik egy gyanús utalásra hivatkozva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik