Tech

Több ezer dolgozó kirúgására készül Elon Musk

Lester Cohen / Getty Images for Breakthrough Prize
Lester Cohen / Getty Images for Breakthrough Prize

A Tesla világszerte alkalmazottai több mint tíz százalékának elbocsátására készül – írja az MTI az Elon Musk dolgozóknak írt, belső körlevelére hivatkozó médiajelentések alapján. Mivel a cég 2023-as jelentése szerint 140 ezer alkalmazottat foglalkoztatott, a döntés mintegy 14 ezer embert érint majd.

Miközben a vállalatot a növekedés következő szakaszára készítjük elő, rendkívül fontos, hogy minden szempontot megvizsgáljunk a vállalaton belül a költségcsökkentés és a termelékenység növelése érdekében

– írta Musk a levelezésben az Electrek értesülése szerint.

Az elektromos autókat gyártó cég jelentős visszaeséssel kezdte az évet: közel négy év óta először fordult elő, hogy a vállalat kevesebb járművet adott el, mint egy évvel korábban. Ez is szerepet játszhat abban, hogy Elon Musknak meg kell tennie azt, amit saját bevallása szerint utál megtenni.

Kapcsolódó
Több mint négyezer embert rúgott ki Elon Musk
A dolgozók semmilyen előzetes figyelmeztetést nem kaptak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik