Tech

Új holdautó terveket mutatott be a NASA

Lunar Outpost
Lunar Outpost

Bemutatta a NASA az új holdautójának lehetséges terveit – írja a The New York Times. Az amerikai űrügynökség három különböző céget kért fel, hogy tervezzék meg a járművet, amelyekkel a jövőben az űrhajósok a Holdon közlekedhetnek majd.

A jármű képes lesz az önvezetésre is, így holdjáróként is üzemelhetnek, miután az asztronauták visszatértek a Földre.

Ráadásul ezzel az is megoldható lesz, hogy a holdautó a következő űrhajós csapatot az érkezési helyszínükön várja.

Astrolab

A NASA olyan holdautót vár a megbízott vállalatoktól, amely el tudja érni a 15 kilométer per órás sebességet és egyetlen töltéssel képes megtenni akár 20 kilométert is.

A három felkért cég az Astrolab, a Lunar Outpost, valamint az az Intuitive Machines, amely idén februárban történelmet írt azzal, hogy Odysseus nevű eszköze sikeresen holdra szállt. Ezek közül viszont csak az egyik küldhet majd tényleg járművet a Holdra.

Intuitive Machines

A NASA a vállalatokkal 1 éven keresztül fog együtt dolgozni ötleteik fejlesztésén, majd kiválaszt közülük egyet, amelyet megpróbálnak meg is valósítani. A tervek szerint a jármű 2030-ra áll majd készen a bevetésre, vagyis az Artemis-5 küldetés során juttatják majd a Holdra.

Kapcsolódó
Ilyenek is lehettek volna az amerikai holdautók
A végleges változatot már mindannyian milliószor láthattuk, de hogy nézhettek ki a prototípusok? A gyanúnk beigazolódott: épp olyanok, mintha egy hatvanas évekbeli sci-fiből léptek volna elő. És persze, hogy magyar tervezte!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik