Tech

Új büntetést vezet be a Facebook, erre figyeljen

Christoph Dernbach/picture alliance via Getty Images
Christoph Dernbach/picture alliance via Getty Images

A Meta bejelentette, hogy megkezdi a más cégek mesterséges intelligencia szolgáltatásai által generált képek felcímkézését, egy, a fájlokba épített láthatatlan jelölés segítségével. A vállalat blogbejegyzése szerint minden, a Facebook, Instagram és Threads felületén közzétett MI-tartalomra ráhelyezik a címkéket, hogy jelezzék a felhasználóknak, hogy digitális alkotásokkal állnak szemben – írja a Reuters.

Emellett jelezték, hogy a saját MI-eszközeikkel készített tartalmakat már most is címkézik.

Az új rendszer üzembe helyezése után a Meta ugyanezt fogja tenni az OpenAI, az Adobe, a Midjourney, a Shutterstock, és az Alphabet termékeivel készült alkotásokkal is.

A vállalat nemzetközi ügyeit felügyelő Nick Clegg jelezte, a Meta ezzel egy időben megköveteli minden felhasználótól, hogy címkézze fel saját mesterségesen módosított hang- és videótartalmát, ha pedig ezt elmulasztják, büntetést alkalmazhatnak velük szemben. Az MI által írt szövegek címkézésére azonban elmondása szerint nincs eszközük.

A Meta szóvivője nem volt hajlandó megmondani, hogy a WhatsApp üzenetküldő szolgáltatás esetében milyen szabály lesz érvényben MI-kérdésben. Egyelőre az is kérdéses, hogy a láthatatlan jelölések hogyan fogják megakadályozni, hogy a gyanútlan felhasználók tovább osszák a manipulált tartalmakat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik