Tech

40 éves az egyik legikonikusabb számítógép

Apic/Getty Images
Apic/Getty Images

Negyven éve, 1984. január 24-én került kereskedelmi forgalomba az Egyesült Államokban az Apple Macintosh, az első olyan személyi számítógép, amelyet grafikus felhasználói felülettel láttak el, egérrel lehetett irányítani és előre telepítettek rá szövegszerkesztő és rajzolóprogramot.

Az Apple újdonságát a piacra dobás előtt két nappal a legnézettebb tévés eseménynek, az amerikaifutball-bajnokság döntőjének szünetében sugárzott hirdetés harangozta be. A ma már legendásnak számító, George Orwell disztópikus regényét idéző, Ridley Scott által rendezett reklámban egy Macintosh pólóban lévő nő menekül az üldözői elől, amellyel azt kívánták bemutatni, hogy az Apple Macintosh menti meg az emberiséget a Nagy (IBM) Testvértől.

A bemutatót január 24-én Steve Jobs vezényelte le. A közönséget elkápráztatták a képernyőn megjelenő, akkor rendkívül látványosnak számító grafikák, a hangulat akkor hágott tetőfokára, amikor a Macintosh megszólalt, és szavakkal köszöntötte a résztvevőket. A vállalat egyébként már 1983-ban elkészítette a Lisa névre keresztelt, grafikus megjelenítővel ellátott gépet, de ezt 12 ezer dolláros ára miatt nem igazán kapkodták.

A monitorral egybeépített Macintosh már olcsóbb volt, 2495 dollárért kínálták, és el is kapkodták a vásárlók.

A szigorúan házon belül zajló munka folyamán a hardvert a szoftverhez, a szoftvert (elsősorban a MacOS operációs rendszert) a hardverhez optimalizálták, Jobs ugyanis úgy vélte, a funkcionalitás kárára megy, ha egy szoftver más számítógépen is futtatható, mint amire tervezték. Bár ez a filozófia kezdetben nem jelentett igazán jó piaci pozíciót, később ez tette különlegessé és egyedivé a Macintosh-termékeket, amelyeken az Apple saját operációs rendszere fut és a cég boltjából alkalmazások millióit lehet rájuk letölteni.

Jobs nélkül nem ment

Az Apple addigi vezetője egy évvel később összetűzésbe került a cég vezetőségével és leköszönt posztjáról. Az Apple Jobs nélkül a kilencvenes évek elején már komoly nehézségekkel küzdött, eladásai csökkentek, vesztesége hatalmasra duzzadt, elsősorban a termékeit alacsonyabb árakon kínáló IBM és Microsoft előretörése miatt.

A kétségbeesett részvényesek 1997-ben visszahívták Jobst, aki profiltisztítást hajtott végre, az azonnali csődöt elkerülendő pedig pénzügyi mentőövet jelentő stratégiai megállapodást kötött a rivális Microsofttal.

Az Apple 2001-ben piacra dobta a vállalatot ismét felvirágoztató iPod hordozható zenelejátszót, majd 2007-ben az első sikeres okostelefont, az érintőképernyős, kamerával, webböngészővel ellátott iPhone-t, amely zenelejátszóként is működött és alkalmazásokat lehetett rá telepíteni a cég online boltjából. Az Apple-re jellemző egyedi dizájnú és addig soha nem látott felhasználói élményt nyújtó készülék letarolta a piacot. Az első 4 GB memóriás modellt az iPhone-gyűjtők Szent Gráljának tartják, mert nem készült belőle túl sok példány.

A Mac és platformja mára meghódította a világot, az Apple Inc. az öt nagy amerikai információs technológiai multinacionális vállalat egyike, amely az elmúlt évtizedben két év kivételével a világ legnagyobb értékű tőzsdei cége címet is magáénak mondhatta, és tavaly az első vállalat lett, amelynek értéke meghaladta a 3 billió, azaz 3000 milliárd dollárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik