Tech

Olyat tudnak az új Samsung mobilok, amit csak kevés androidos telefon kínál

Birkás Péter / 24.hu
Birkás Péter / 24.hu
Egészen 2031-ig érkeznek majd frissítések a Galaxy S24 mobilokra.

A Samsung január 17-én mutatta be a Galaxy S24 termékcsaládot, a gyártó első olyan okostelefon-szériáját, aminél már a mesterséges intelligencián van a hangsúly. A specifikációkról és az MI nyújtotta új funkciókról külön cikkben számoltunk be, ahogy a tavalyinál olcsóbb árakról is, ugyanakkor fontos tudni azt is, hogy a gyártó azt is bejelentette, hogy a Galaxy S24, a Galaxy S24+ és a Galaxy S24 Ultra mobilok a cég készülékei közül elsőként kapnak hét évnyi szoftvertámogatást.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az Android 14-gyel és One UI 6.1-el forgalomba kerülő telefonok meg fogják kapni még a (várhatóan) 2030-ban érkező Android 21-et is, biztonsági frissítések pedig egészen 2031-ig érkeznek majd a készülékekre.

Bár az ilyen hosszan tartó támogatás már nem számít egyedülállónak az androidos telefonok világában, hiszen a Google ugyanezt kínálja egyes Pixel telefonoknál (és az Apple is elég jól áll ezen a téren az iPhone modellekkel és az iOS-szel), de a teljes szegmenst nézve azért még mindig kirívónak számít, ha egy gyártó ilyen hosszan nyújt támogatást a készülékeihez. Remélhetőleg ez a többi konkurens gyártót is arra fogja sarkalni, hogy kitolják a manapság átlagosan 3 évre szóló szoftvertámogatást.

Kapcsolódó
A Samsung új csúcstelefonjai ízelítőt adnak a jövőből
A Galaxy S24 széria elsőre nem tűnik nagy előrelépésnek, de szoftveres oldalon már ízelítőt kínál az újabb mobilforradalomból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik