Tech

Amerikai űreszköz zuhanhat a Földre

CHANDAN KHANNA / AFP
CHANDAN KHANNA / AFP

Már alig szivárog, de még mindig a Föld felé tart a Peregrine leszállóegység – írja a Space.com. Az űreszköznek az eredeti tervek szerint februárban kellene landolnia a Holdon, ám a misszió meghiúsult.

Az Astrobotic landere január 8-án indult el a United Launch Alliance Vulcan Centaur rakétáján, nem sokkal később azonban kiderült, hogy hajtóanyaga szivárog, és nem fogja elérni a Holdat. Az Astrobotic január 15-án már azt közölte, hogy a Peregrine továbbra is reagál, működőképes és stabil, a szivárgás pedig lényegében megszűnt.

A vállalat a NASA-val és más amerikai kormányzati szervekkel most azt próbálja meghatározni, hogy hol találhatja majd el az űreszköz a Földet. Hétfőn a Peregrine nagyjából 350 ezer kilométerre volt a bolygónktól, valamivel közelebb, mint a Hold, amely mintegy 384 400 kilométerre kering.

A leszállóegység legkorábban január 18-án érheti el a légkört.

A szivárgás miatt lehetetlen lesz a hosszú, irányított megsemmisítés, de az űreszköz így is elég majd az atmoszférában.

„Ez a küldetés már most nagyon sokat tanított nekünk, és nagy bizakodással tölt el, hogy a következő Holdra induló missziónkkal sikerül majd puha leszállást elérni” – mondta John Thorton, az Astrobotic vezérigazgatója.

A Peregrine lehetett volna az első magáncég által épített eszköz, egyben több mint 50 év után az első amerikai szerkezet, amely landolást hajt végre a Holdon. A küldetést egy, a NASA-val kötött megállapodás keretében indították el – az amerikai űrhivatal célja, hogy a magánipar bevonásával csökkentse a missziók költségeit.

Az űreszközön több partner hasznos terhe is helyet kapott. A fedélzeten a Puli Space Technologies Kft. emlékplakettje, a Puli Téridő Plakett is megtalálható.

2023 augusztusában a Luna–25 révén egyébként Oroszország is megpróbált közel 50 év után űreszközt juttatni a Holdra. Az a misszió szintén kudarcos lett, a részletekről itt írtunk bővebben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik