Tech

Az Apple leelőzte a Samsungot, és először vezeti a globális mobilpiacot

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Az IDC piackutató cég adatai szerint az Apple 2023-ban megelőzte a Samsungot, és már a cupertinói cég számít a világ legnagyobb okostelefon-gyártójának. Amennyiben az előzetes adatok pontosnak bizonyulnak, akkor 10 év után először történhet meg, hogy nem a Samsung foglalja el a lista első helyét, írja a Verge.

2013-ban a Nokia volt az első helyen, a Samsung a második volt, az Apple pedig még csak az első ötben sem szerepelt.

Az IDC a globálisan leszállított okostelefonok száma alapján állította fel a sorrendet. Eszerint az Apple 20,1 százalékos piaci részesedést szerzett, míg a Samsung 19,4 százalékot tulajdonolt. Harmadik helyen a kínai Xiaomi szerepel, amely a 145,9 millió leszállított példányával 12,5 százalékos piaci részesedést tudhat magáénak.

IDC

A jelentésből az is kiderült, hogy a cupertinói vállalat volt az egyetlen az első háromból, amely növekedést tudott elérni az előző évhez mérten: 226,3 millió darabról 234,6 millióra nőtt a kiszállított készülékek száma. A Samsung 226,6 millió leszállított példánnyal 13,6 százalékos csökkenést realizált a 2022-es adatokhoz képest. Összességében elmondható, hogy a katasztrofális 2022-es évhez képest is kevesebb készüléket adtak el 2023-ban a gyártók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik