Tech

Visszazuhan a Földre a bukott amerikai űreszköz

Astrobotics / X
Astrobotics / X

Vissza fog zuhanni a Földre a Peregrine leszállóegység az építője szerint – írja a Space.com. A szakértők szerint a leszállóegység jelenleg is bolygónk felé tart, azonban feltehetőleg elhamvad majd a légkörben, így nem fog becsapódni.

Amint a 24.hu is beszámolt róla, az eszközt még január 8-án, magyar idő szerint reggel 8:19-kor indították útnak, célja pedig az volt, hogy a Hold felszínén landoljon, küldetése azonban hajtóanyag szivárgás miatt kudarcba fulladt. A misszió történelmi jelentőségűnek indult, hiszen nagyjából 50 éve az első amerikai, és a legelső magáncég által épített űreszköz lett volna, amely puha leszállást hajt végre az égitesten.

Azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy az eszköz mikor léphet majd be a Föld légkörébe, azt viszont tudni, hogy a Peregrine vasárnap nagyjából 389 ezer kilométerre volt a bolygótól. A leszállóegység egyébként rakományt is szállított volna a Holdra, köztük a NASA öt tudományos műszerét, a magyar Puli Space Technologies Kft. emlékplakettjét, illetve emberi maradványokat is.

Kapcsolódó
Az űrben temetik el a Star Trek színészeit
Emberi DNS-mintákat is felbocsátanak majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik