Tech

Pályára álltak az első műholdak, amelyek megváltoztathatják az internetezést

enot-poloskun / Getty Images
enot-poloskun / Getty Images

A SpaceX az amerikai T-Mobile-lal partnerségben szerdán alacsony Föld körüli pályára állította az első műholdjait, amelyek közvetlenül tudnak kapcsolódni az okostelefonokhoz – írja a FoneArena.

Az úgynevezett Direct to Cell-szolgáltatások azt a célt szolgálják, hogy az Egyesült Államok olyan részeit is le tudják fedni mobilhálózatokkal, amelyeket a hagyományos, földi módszerekkel eddig nem tudtak.

A T-Mobile közleménye szerint most, hogy a műholdak már pályára álltak, hamarosan megkezdődhet a tesztelés. Az új lehetőség ráadásul nem korlátozódik kizárólag a nevezett szolgáltató ügyfeleire, a Coverage Above and Beyond kezdeményezés keretein belül más partnerek is kínálhatnak majd hasonló szolgáltatást ezen az infrastruktúrán.

A hagyományos, földi mobilhálózatok kiváltására azonban egyelőre nem alkalmas a szolgáltatás: Elon Musk szerint ugyanis most még csak 7 megabites sebesség érhető el vele.

Ez videók streamelésére csak igen korlátozottan alkalmas, alapvető kommunikációra azonban bőven elegendő – pláne ott, ahol eddig egyáltalán nem volt semmilyen mobilszolgáltatás. Első körben csak a szöveges üzenetküldés- és fogadás lesz elérhető, a szolgáltatások bővítése a későbbiekben várható, teszi hozzá a hvg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik