Tech

Saját nyelvén sikerült kommunikálni egy bálnával

Wirestock / Getty Images
Wirestock / Getty Images

Egy, a közelmúltban megjelent tanulmányban bálnakutatók és a földön kívüli intelligencia keresésével (SETI) foglalkozó szakemberek arról számolnak be: sikerült kommunikálniuk egy bálnával – írja az Insider. Az úttörő kísérletben a csapat 20 percen át „beszélgetett” egy Twain nevű hosszúszárnyú bálnával.

A kutatók Alaszka partjainál hajóztak, és kapcsolat-felvételi hangokat sugároztak az óceánba, hogy lássák, reagálnak-e az állatok. Az ilyen hívások az emberi üdvözléshez hasonlóak, Brenda McCowan, a Davisi Kaliforniai Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint ezen hangokkal a bálnák fajtársaikkal lépnek érintkezésbe, illetve jelzik saját helyzetüket. „Ezek az egyik leggyakoribb jelzések a hosszúszárnyú bálnák társas hangrepertoárjában” – mondta Fred Sharpe, az Alaszkai Bálna Alapítvány szakembere.

A hang hatására Twain odaúszott a hajóhoz, a következő 20 percben pedig a tudósok 36 különböző alkalommal, változó időközönként ugyanazt a jelet sugározták. Twain minden alkalommal válaszolt a hívásra, sőt, igazodott is a hanghoz: ha a kutatók 10 másodpercet vártak a jelzés viszonzására, a példány is kivárt a válasszal. Ez szándékos információcserére utal.

Sharpe szerint határozottan úgy érezték, hogy a bálna meghallgatja őket.

Úgy véljük, ez az első hasonló kommunikációs csere emberek és hosszúszárnyú bálnák között a hosszúszárnyú bálnák »nyelvén«

– nyilatkozta McCowan.

A kísérletben használt hangokat a faj egy kis csoportjánál rögzítették egy nappal korábban. A csoportban Twain is benne volt, így lehetséges, hogy saját jelzésére válaszolt.

Az idegenek kutatásában is segíthet

Laurance Doyle, a SETI Intézet vezető kutatója szerint Twain viselkedése hasonlíthat ahhoz, ahogyan az intelligens idegen fajok próbálhatnak kapcsolatban lépni az emberiséggel. Mint hozzátette, a földön kívüli intelligencia kutatásának egyik fontos feltételezése, hogy az idegenek érdekeltek lesznek a kapcsolatfelvételben, és ezért megcélozzák az emberi fogadókat, hasonlóan, ahogy Twain válaszolt.

Doyle és kollégái a SETI Intézetnél bálnaszakértők segítségével próbálnak olyan szűrőket kialakítani, amelyek segíthetik a kapcsolatfelvételt. Ha a földönkívüliek valóban léteznek, és jeleket küldenek, talán fel sem figyelünk a kommunikációra, ha nem tudjuk, mit is keressünk. A különböző földi intelligenciák tanulmányozásával a kutatók jobban megérthetik, milyen is lehet az idegen intelligencia.

A bálnavizsgálatok azt is megmutatták, hogy az intelligencia kíváncsisággal, kapcsolatkeresési szándékkal társul. A szakértők abban bíznak, hogy idővel más állatokkal is elvégezhetnek hasonló felméréseket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik