Tech

Ez okozta az orosz holdszonda bukását

Handout / Russian Space Agency Roscosmos / AFP
Handout / Russian Space Agency Roscosmos / AFP

A nyáron hosszú évtizedek után próbálkozott Oroszország újabb landolásos holdmisszióval, a küldetés azonban sikertelen lett, a Luna-25 augusztus 19-én a felszínbe csapódott, és megsemmisült. A történtek hatalmas kudarcot jelentenek az orosz űrprogram számára, Vlagyimir Putyin szerint ugyanakkor nem adják fel, folytatják a munkát.

Úgy tűnik, mostanra sikerült kideríteni, hogy mi idézte elő a Luna-25 bukását – írja a Space.com. Az orosz szövetségi űrügynökség, a Roszkoszmosz nem sokkal a baleset után már bejelentette, hogy az űreszköz hajtóművei a tervezett 84 másodperc helyett 127 másodpercig működtek, most megtalálták a lehetséges kiváltó okot.

Kiderült, hogy egy fedélzeti vezérlőegység azért nem kapcsolta ki a hajtóműveket, mert nem kapta meg a szükséges adatokat a Luna-25 egyik gyorsulásmérőjétől. A gyorsulásmérő egység azért nem üzemelt megfelelően, mert egy adattömbbe olyan parancsok kerülhettek, amelyeknek végrehajtásához az eszköz különböző prioritási sorrendet adott.

A Roszkoszmosz szerint ez nem tette lehetővé, hogy egy korrekciós impulzus kiadásakor rögzítsék a szükséges sebesség elérésének pillanatát, és időben kikapcsolják a meghajtórendszert.

Oroszország a kudarc dacára folytatná holdprogramját, amelynek legújabb lépéseként, 2027-ben a Luna-26-ot bocsátanák fel.

Ami Oroszországnak nem jött össze, az Indiának sikerült: néhány nappal a Luna-25 megsemmisülése után a Csandraján-3 az elvárásoknak megfelelően szállt le a Hold felszínére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik