Tech

Megtalálhatták az eddigi legközelebbi fekete lyukakat

Wirestock / Getty Images
Wirestock / Getty Images

Egy friss tanulmány alapján megtalálhatták az eddigi legközelebbi fekete lyukakat – írja az IFLScience. A kutatók szerint az objektumok csillagtömegűek lehetnek, és tized olyan közel feküdhetnek, mint az előző rekorder.

A szakértők az Melotte 25, azaz a Hyadok nyílthalmazt figyelték meg, ez a 153 fényévre lévő csoport a legközelebbi csillaghalmaz. A jelenleg elismert legközelebbi fekete lyuk a Gaia BH1, amely mintegy 1600 fényévre található.

Dr. Stefano Torniamenti, a Padovai Egyetem munkatársa és kollégái a halmaz csillagainak helyét és mozgását mérték fel, hogy kiderítsék, nem állnak-e láthatatlan gravitációs erők hatása alatt.

Szimulációink csak akkor tudnak egyidejűleg megfelelni a Hyadok tömegének és méretének, ha a halmaz középpontjában ma (vagy a közelmúltig) néhány fekete lyuk van jelen

– nyilatkozta Torniamenti.

Amikor a kutatók számítógépes modellezéssel próbálták megismételni a csillagok eloszlását a halmaz középpontja körül, a legjobb egyezést két vagy három, a csillagcsoportban lévő fekete lyukkal érték el. Elfogadható egyezést találtak akkor is, ha azt feltételezték, hogy a fekete lyukak körülbelül 150 millió évvel ezelőtt lökődtek ki a halmazból. A 600-700 millió évesnek vélt Hyadok csillagai nagy részét már elvesztette, így utóbbi forgatókönyv logikusnak tekinthető.

„Ez a megfigyelés segít megérteni, hogy a fekete lyukak jelenléte hogyan befolyásolja a csillaghalmazok fejlődését, és hogy a csillaghalmazok hogyan járulnak hozzá a gravitációshullám-forrásokhoz” – mondta Mark Gieles, a Barcelonai Egyetem professzora. A csapat a Gaia űrtávcső adatait használta fel. A modell alapján amennyiben maradtak fekete lyukak a halmazban, azoknak csillagokkal kellett volna párba állniuk, erős bizonyítékot viszont nem találtak olyan égitestekre, amelyek nehezebb objektumok körül keringenek.

A csillagtömegű fekete lyukak keresése eddig leginkább a Tejútrendszer halójában található gömbhalmazokra korlátozódott. A szabályos gömb alak nélküli, a Hyadokhoz hasonló nyílt halmazokat nehezebb vizsgálni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik