Tech

Már most súlyos árat fizetünk a mesterséges intelligencia fejlesztéséért

Andrey Semenov / Getty Images
Andrey Semenov / Getty Images

A technológiai fejlesztések kétségtelenül hozzájárulnak az emberiség fejlődéséhez, azonban mint mindennek, ennek is ára van. Az elektromos autók és modern kütyük egytől egyik akkumulátorral működnek, amelynek fejlesztése és annak környezeti hatása az elmúlt évben hazánkban is központi témává vált. Emellett ott vannak a mesterséges intelligenciával kapcsolatos erőfeszítések is, amelyek szintén elképesztő mennyiségű természeti erőforrást vonnak el – írja az Interesting Engineering.

A Microsoft és a Google legutóbbi környezetvédelmi jelentésében egyaránt jelentős vízfogyasztás-emelkedést mutatott ki, amelynek elsődleges okozója a mesterséges intelligencia volt. Előbbi óriásvállalat 34 százalékos növekedésről számolt be 2021 és 2022 között, ami közel 6,4 milliárd liter vizet jelentett, míg az Alphabet 20 százalékos emelkedésről számolt be ugyanebben az időszakban.

Egy 2023. áprilisi jelentésből kiderül, hogy az OpenAI csak a GPT-3 modell tréningje alatt hatalmas mennyiségű, 700 000 liter vizet emésztett fel. A kutatás továbbá úgy becsülte, hogy a GPT-3-at követő ChatGPT-nek egy fél literes vizes palackkal egyenértékű mennyiséget kellene elfogyasztania ahhoz, hogy egyetlen 25-50 kérdésből álló beszélgetést lefolytasson.

Mire kell ennyi víz?

Az adatközpontokban, ahol a mesterséges intelligencia számításai futnak, nagyméretű hűtési megoldásokra van szükség, hogy elkerüljék a komplex számításokat futtató szerverek és egyéb berendezések túlmelegedését. A HVAC (fűtési, szellőzési és légkondicionálási) rendszerek és hűtőtornyok azonban elképesztő mennyiségű vizet használnak.

Erre a problémára jelenleg nincsen megoldás, ám egy-két úttörő próbálkozás már született. Dániában például a felmelegített vizet bekötötték egy város vízvezetékrendszerébe, így plusz költség nélkül juthatnak meleg vízhez a lakosoknak. Egy másik példa, amikor 2018-ban a Microsoft a víz alá építette meg egyik adatközpontját az Orkney-szigetek partjainál. Itt két évig tanulmányozták a rendszer teljesítményét, majd megállapították, hogy a központ megnövekedett hatékonysággal működik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik