Tech

Már itthon is elérhető a Samsung új, ételekre és egészségre fókuszáló alkalmazása

Samsung
Samsung
Fókuszban az ételek, a mesterséges intelligencia és az egészségesebb élet.

Berlinben szeptember 1-én kezdetét vette az IFA, Európa legnagyobb tech tematikájú szakkiállítása, hol idén is rengeteg nagy gyártó képviseltetei magát – köztük a Samsung is. A dél-koreai cég már július végén ellőtte a nyári puskapora javát, így mostanra maradtak az olyan bejelentések, hogy mesterséges intelligencia-alapú Samsung Food platform immár az egész világon, így Magyarországon is elérhető.

Az egyéni igényekhez alakítható felület egyrészt receptgyűjtemény, de emellett egy okos konyhai segédként igyekszik élelmiszer- és étkezési információkat nyújtani a felhasználóknak.

Az immár 104 országban letölthető alkalmazás egyelőre nyolc nyelvet ismer (a magyar nincs köztük), és 160 ezernél is több receptet tartalmaz. Az app továbbá használható egyéni étrend kialakításához, az ételkészítéshez szükséges hozzávalók online megrendeléséhez, illetve képes megkönnyíteni a konyhai eszközök vezérlését és végigkalauzolja a felhasználókat a főzési folyamatokon, továbbá lehetővé teszi a kedvenc receptek megosztását a közösségi funkciók használatával.

Samsung

A cég háztartási eszközeinek, konyhai berendezéseinek és élelmiszeripari szolgáltatásainak széles választékára építve a Samsung Food felhasználja a rendelkezésre álló adatállományt és a mesterséges intelligencia-alapú technológiát, hogy egy olyan felületet kínáljon, ami a felhasználók igényeihez és életmódjához igazodik. Ennek érdekében a platform a vállalat által 2019-ben felvásárolt Whisk receptalkalmazás adatbázisából merít, kiaknázva a Food MI technológia lehetőségeit.

Az újonnan felfedezett recepteket a felhasználók bárhonnan és bármikor könnyedén elmenthetik a platformon saját digitális szakácskönyvükbe. Az alkalmazás kielemzi a recepteket, kategorizálja őket, majd az összetevők alapján bevásárlólistát állít össze. A Samsung Food szolgáltatás nemcsak a mobileszközökön, hanem a Bespoke Family Hub hűtőszekrényeken is elérhető, a Family Hub érintőképernyőjéről megnyitva a Samsung Food recepteket ajánl a rendelkezésre álló élelmiszerek alapján.

A Personalize Recipe (Recept személyre szabása) funkció az alkalmazás mesterséges intelligenciájára épít, így például bármilyen elmentett recept elérhető vegán vagy vegetáriánus változatban is. A Samsung Food igazodik a felhasználó életmódjához, diétájához, vagy akár a legutóbbi bevásárlásához: beépíti a receptbe az otthon található hozzávalókat. A fúziós konyha szerelmeseinek is tartogat új lehetőségeket, a felhasználók elkészíthetik például olasz ételek koreai változatait és beállíthatják az ételek optimális főzési idejét vagy az elkészítés nehézségét.

Az alkalmazás személyre szabott napi étkezési tervet állít össze a felhasználók egészségügyi adatai, táplálkozási igényük és kedvenc ételeik alapján létrehozott mesterséges intelligencia ajánlásokkal.

Az összetevők teljes tápérték szerinti bontása bármikor elérhető, és a felhasználók a Samsung Food bevásárlólistájukhoz is hozzáadhatnak tételeket, amely egyenesen továbbítható az adott bolt online pénztárába.

A már elérhető funkciók mellett a Samsung Food hamarosan új lehetőségekkel bővül: a gyártó ígérete szerint még 2023 végéig megérkezik a Samsung Health integráció, és a két applikáció ezt követően együtt kínál majd optimalizált megoldásokat a felhasználóknak az egészségük megőrzéséhez, olyan adatokra alapozva, mint a BMI, a testösszetétel és a kalóriafogyasztás.

A cég tervei szerint 2024-ben érkezik továbbá a Vision MI technológia, ami lehetővé teszi, hogy az alkalmazás felismerje az okostelefonnal lefényképezett élelmiszereket, és ezekről olyan információkat nyújtson a felhasználóknak, mint például a képen szereplő étel tápértéke. Az alapanyagok elemzése és felismerése révén az alkalmazás recepteket ajánl, ezeket a felhasználók elmenthetik, gyűjteményeket készíthetnek belőlük, valamint a szükséges hozzávalókat könnyedén a bevásárlólistájukhoz adhatják.

Kapcsolódó
Város a városban: itt születnek napjaink legmenőbb mobiljai
Bejutottunk a Samsung Electronics központjába, ahol 37 ezer ember dolgozik a jövő technológiáin.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik