Tech

Drónokkal tárták fel a véres csata titkait

Bettmann / Getty Images
Bettmann / Getty Images

Lézerekkel felszerelt drónok fedték fel az ardenneki offenzíva, az Egyesült Államok által vívott legnagyobb és legvéresebb második világháborús csata titkait – írja a Live Science. A felfedezésről szóló tanulmányból kiderül, hogy a drónok a csatának összesen 941 nyomát találták meg, köztük sáncokat és bombák okozta krátereket.

Az ardenneki offenzíva 1944 decemberétől 1945 januárjáig tartott, ez volt a Harmadik Birodalom utolsó ellentámadása volt a nyugati fronton, amellyel megpróbálták megfordítani a háború kimenetelét. Bár a csata hatalmas volt, a legtöbb régészeti leletet elfedték a helyszín sűrű erdői, így eddig kevés tárgyi bizonyíték látott róla napvilágot.

Hogy felfedjék a csatából hátra maradt leletek, a kutatók lézer alapú távérzékelőket szereltek drónokra, hogy feltérképezzék a területet. Ezzel a módszerrel a véres csata számos tárgyi bizonyítékát tárták fel, köztük tüzérségi állásokat, lövészárkokat, illetve úgynevezett rókalyukakat, vagyis ásott fedezékeket.

Ezután a szakértők személyesen is megvizsgálták a helyszínt, és sikerült a csatának három különböző fázisát is megállapítaniuk. Az első fázisban a szövetséges erők stabil frontvonalat alkottak az Egyesült Államok tüzérségi zászlóaljának segítségével.

A második fázisban a hatalmas, több mint 200 ezer katonából és majd 1000 harckocsiból álló német sereg támadása visszaszorította a szövetségeseket és elfoglalták számos erődítményüket. Erre utal, hogy német tárgyakra bukkantak amerikai sáncokban.

Az utolsó fázis jelentette a fordulópontot a csatában: a felfedezett kráterek arról árulkodnak, hogy a szövetségesek légiereje bombázással felül tudott kerekedni a német túlerőn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik