Tech

Képeket küldött a Hold felé tartó orosz űreszköz

IKI RAS
IKI RAS

Visszaküldte első képeit a Luna-25 – írja a Space.com. 1976 óta ez az első orosz leszállóegység, amely elérheti a Holdat.

A misszió augusztus 11-én indult a távol-keleti Vosztocsnij űrrepülőtérről, a felbocsátás miatt egy falut ki kellett üríteni. Az űreszköz augusztus 13-án küldte meg első felvételeit, melyeket egy nappal később ismertetett a Roszkoszmosz a Telegramon.

Az egyik fekete-fehér fotón az orosz zászló és a küldetés jelvénye látható az űrszonda felszínén, a másik kettőn pedig a Föld és a Hold, ahogy az űr feketeségében ragyognak.

A képek mintegy 310 ezer kilométerre készültek bolygónktól – összehasonlításképp: a Föld és a Hold átlagos távolsága nagyjából 384 ezer kilométer.

Noha az indítást követően a közösségi oldalakon megjelentek pletykák azzal kapcsolatban, hogy valami baj van a Luna-25-tel, a felvételek alapján minden rendben. Az Orosz Tudományos Akadémia Űrkutatási Intézete szerint minden rendszer és a kommunikáció is megfelelően működik.

A Luna-25 augusztus 15-én áll hold körüli pályára, öt-hét nap múlva pedig landolhat az égitest déli pólusán. A küldetés a tervek szerint legalább egy évig tart majd, a lander talajmintákat elemez, vízjeget keres, illetve megvizsgálja a Hold ritka légkörét missziója alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik