Tech

Mielőbb érdemes telepíteni az Android biztonsági frissítését

SOPA images / Getty Images
SOPA images / Getty Images

A Google kiadta az Android operációs rendszer júliusi biztonsági frissítési csomagját, amely összesen 46 sebezhetőség korrigálását tartalmazza. A biztonsági szakemberek szerint ezek közül három olyan volt, amelyet minden bizonnyal aktívan kihasználtak a hackerek – írja a Bleeping Computer.

A legtöbb rést a Bifrost, az Avalon és a Valhall chipekben, valamint azok illesztőprogramjai között találták. A Google által e hónapban javított biztonsági problémák közül a legsúlyosabb a CVE-2023-21250 jelzésű volt, amely egy, az Android System komponensében található kritikus sebezhetőség.

A hiba távoli kódfuttatást tett lehetővé, és más végrehajtási jogosultságokhoz is vezethetett az Android 11-es, 12-es és 13-as verzióval rendelkező mobilokon.

A frissítés a szokásos rendszert követi, amely szerint két javítási szintet adnak ki. Az egyik a hónap első napján jelenik meg, ami az Android alapvető összetevőire szolgál megoldásul, míg a másik, négy nappal később érkező változat az egyes gyártók zárt forráskódú komponenseire vonatkozik, így a készülékgyártók szelektíven alkalmazhatják azt.

Az e havi Android biztonsági frissítés az Android 11-es, 12-es és 13-as verziójára terjed ki, de a kezelt sebezhetőségek mértékétől függően a már nem támogatott régebbi operációs rendszer verziókra is hatással lehetnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik