Tech

Több millió ember rezsiszámláját nullázhatná le ez az erőmű

China News Service / Getty Images
China News Service / Getty Images

Egyre égetőbb kérdéssé válik a kormányzatok számára, hogyan akarják elérni az egyezségben rögzített karbonsemlegességet 2050-ig. Kína, akinek energiamixe nagyrészt még mindig szénalapú, az elmúlt években számos megújuló energiára alapozó tervet jelentett be, most pedig egy rendkívül fejlett erőműrendszerről rántotta le a leplet – írja az Interesting Engineering.

Az erőmű a nap- és a vízenergia kombinációját használja, amelytől a szakértők azt várják, hogy az egész év során kiegyenlített termelést biztosít majd. A délnyugat-kínai Szecsuán tartományban, a Yalong folyó medencéjében található hárommillió kilowattos napelemfarm által termelt villamos energiát a Lianghekou vízerőműhöz csatlakoztatják, majd integrálják az elektromos hálózatba.

A hírek szerint ez a legnagyobb ilyen jellegű erőmű: évi kétmilliárd kilowattóra (kWh) termelési kapacitással rendelkezik, így éves szinten mintegy 700 ezer háztartás szükségletét képes fedezni. 

A CGTN kínai állami televízió közlése szerint a projekt hatalmas előrelépést jelent, ugyanis így jelentősen csökkenhet az ország szén-dioxid kibocsátása. A nap- és vízerőmű energiatermelése a hírek szerint 600 ezer tonna szén által termelt energiának felel meg, ami így több mint 1,6 millió tonnával csökkentheti az ország szén-dioxid-kibocsátását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik