Tech

Pedofilok támogatásával vádolják az Instagramot

Jakub Porzycki / NurPhoto / AFP
Jakub Porzycki / NurPhoto / AFP

A Meta belső munkacsoportot hozott létre, miután újságírók és kutatók felfedezték, hogy az Instagram rendszere segített összekötni több olyan fiókhálózat is, amelyek kiskorúak ábrázoló szexuális tartalmakat terjesztett – írj a Wall Street Journal.

A jelentés szerint a hagyományos fórumokkal és a fájlküldő szolgáltatásokkal ellentétben az Instagram nemcsak felületet biztosít az ilyen tevékenységekhez, hanem még támogatja is azokat, algoritmusai segítségével.

A Facebookot, az Instagramot és a WhatsAppot is tulajdonló technológiai óriáscég elismerte a vádakat. Válaszukban ezután azt írták:

A gyermekek kizsákmányolása szörnyű bűncselekmény, ezért folyamatosan vizsgáljuk, hogyan tudunk aktívan védekezni ez ellen.

A Mark Zuckerberg vezette vállalat jelezte, folyamatosan dolgoznak a kiskorúak szexuális zaklatását bemutató anyagokkal kapcsolatos fiókhálózatok blokkolásán, ám a jövőben még inkább erre fognak fókuszálni, teszi hozzá az Engadget.

A közösségi médiaóriás elmondása szerint az elmúlt két évben 27 pedofil hálózatot szüntetett meg, és továbbiak eltávolításán dolgozik. Ennek érdekében több ezer hashtaget és azokhoz kapcsolódó beszélgetést távolítottak el, valamint a potenciális visszaélők fiókjainak összekötését is akadályozzák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik