Tech

Júliusban indul az oldal, ahol összevethetők lesznek a boltok árai

Az adatbázis kezdésnek több mint 60 termékkategória árát fogja tartalmazni.

Július elsején indul az online árfigyelő adatbázis. A Gazdasági Versenyhivatal, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az Igazságügyi Minisztérium által létrehozott munkacsoport – az Agrárminisztérium képviselőivel együtt – kedden azokkal a kiskereskedelmi láncokkal egyeztetett, amelyek kötelezően csatlakoznak majd az online árfigyelő adatbázishoz. A megbeszélésen elhangzott: a rendszer készen áll a tesztelésre. A kiskereskedelmi cégek képviselői kifejezték: mindenben támogatják a rendszer elindulását és megkezdik a teszteléshez szükséges adatok feltöltését, annak érdekében, hogy elindulhasson a rendszer július elsején.

A felek azt várják, hogy a lakosság, a vásárlók számára elérhetővé váljon egy olyan adatbázis, mely lehetővé teszi számukra a fogyasztói árak átlátható összehasonlítását. Az árfigyelő adatbázis használata így jelentősen erősíti az átláthatóságot, megismerhetővé teszi a különböző árképzési gyakorlatokat, megakadályozza a túlárazást.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium május 8-án jelentette be, hogy a Kormány elfogadta a munkacsoport által kialakított keretrendszert. Eszerint július 1-jén indul az online árfigyelő rendszer, amit a Gazdasági Versenyhivatal működtet majd. Az adatbázis kezdetben több mint 60 termékkategóriában szereplő élelmiszer árát fogja tartalmazni, többek közt: sertéscomb, fehér kenyér, 1,5 százalékos ESL tej, trappista tömbsajt, lédig idared alma, virsli, margarin, vaj, spagetti.

Getty Images Cropped shot of young Asian woman choosing fresh organic fruits in supermarket. She is picking a red apple along the produce aisle. Routine grocery shopping. Healthy living and eating lifestyle

Az intézkedés a legnagyobb kereskedelmi üzletláncokra vonatkozik kötelezően, az árfigyelő rendszerbe ugyanis azok a kereskedők kötelesek adatot szolgáltatni, amelyek nettó éves árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot. A rendszerhez ugyanakkor azok a kereskedők is csatlakozhatnak, amelyekre a kötelező adatszolgáltatási kötelezettség nem vonatkozik.

A munkacsoport a megvalósításba bevonta a kötelezően csatlakozó kiskereskedelmi láncokat, illetve a kereskedőket tömörítő szakmai érdekszövetségeket is. Ennek keretében június 6-án, kedden, az Agrárminisztérium épületében a rendszerbe történő adatszolgáltatás menetéről, a rendszer indulás előtti teszteléséről, illetve a további fejlesztési irányokról egyeztettek a munkacsoport és a kiskereskedelmi láncok képviselői.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik