Tech

Új funkciót kap a BeReal

NurPhoto / Getty Images
NurPhoto / Getty Images

Üzenetküldő funkcióval bővülhet a közeljövőben a BeReal nevű közösségimédia-alkalmazás – írja a TechCrunch. Az újításnak köszönhetően a felhasználók szöveges üzeneteket, privát képeket, illetve RealMojikat (a BeReal saját, egyedi hangulatjelei) küldhetnek barátaiknak.

Lehetőség lesz emellett más felhasználók letiltására és jelentésére, valamint az elküldött üzenetek törlésére is, ám ez a funkció a beszélgetés másik résztvevőjénél nem tünteti el a szöveget. Ha chatelésben résztvevő mindkét fél eltávolít egy üzenetet, az harminc napon belül törlődik a BeReal teljes rendszeréből.

A BeReal 2020-ban jelent meg, a tavalyi év során pedig hatalmas népszerűségre tett szert főleg az Y és Z generációk tagjai között. Az alkalmazás minden nap egy véletlenszerűen kiválasztott időpontban értesítést küld felhasználói telefonjára, amely után két perc áll rendelkezésükre, hogy hátlapi és előlapi kamerájukkal képet készítsenek arról, amit éppen csinálnak.

A BeReal célja az volt, hogy használói ne megrendezett álvalóságokat posztoljanak és kövessenek, mint az Instagramon, hanem mindenki a tényleges életéből mutasson meg részleteket a barátainak. A BeReal közlése szerint alkalmazásuknak 20 millió napiszinten aktív felhasználója van jelenleg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik